by HPG

Figyelem: A poszt elsősorban a 20…40 éves Mercedes korosztályra vonatkozóan szolgál információval, kérem értelmezzétek ennek megfelelően :).


Sokan gyűlölik, sokan szeretik –és általában nehéz vele kapcsolatban meggyőzni az embereket. „Az automata kocsi többet fogyaszt, lomhább, és különben is, elveszi a vezetési élményt. Az a ….. amerikaiaknak való!” Akikkel én találkoztam –tisztelet a kivételnek- valahogy így vélekedett az automata váltóval szerelt kocsikról. Sokáig közéjük tartoztam én is, bár a városi buszok dinamikája iránt mindig is éreztem némi vonzalmat, az pedig, hogy folyamatosan padlóval lehet közlekedni, kifejezetten tetszett. (Nyilván ez az én fogyatékosságom- ezért elnézést kérek.)

Aztán egy barátom évekig tartó unszolására megboldogult w116-os Mercedesemben a kéziváltót automatára cseréltük. Akkor kezdett megváltozni a vélekedésem, s ez tart a mai napig. Közben persze egyre több szakmai tapasztalatra tettem –tettünk- szert, és világossá vált: Az automata váltó a lehető legjobb választás mindenki számára. Na jó, legalábbis (idősebb, dízel …) Mercedesben elengedhetetlen. A panaszok túlnyomó többsége a nem megfelelő beállításra, nem megfelelően működő váltóra vezethető vissza. Sőt, az sem zárható ki, hogy léteznek „rossz” automata váltók, de miután én csak a Mercedes 722.1xx és 722.3xx váltóival foglalkoztam, „rossz” váltóknak csak a hírét hallottam.

Az alábbiakban néhány általánosan elterjedt hiedelemnek szeretném tisztázni a valóság alapját, és részben cáfolnám is őket.

„Az automata kocsi többet fogyaszt.”

A katalógus adatok, sőt, általában a tapasztalat is ezt mutatják. Joggal mondhatnánk, hogy az állítás igaz, lám-lám, a pazarló automata nem elég hogy rosszabbul megy, még többet is fogyaszt. Azonban ez nem a teljes igazság. Nyilván aki egész életében autópályán közlekedik, annál tökéletesen igaz. Aki országúton-városban vegyesen, annál már nem olyan egyértelmű a különbség. Aki sokat jár városban, annál gyakran előállhat az a fura helyzet, hogy az automata decire ugyan annyit fogyaszt, mint a kézi.
 

Figyelem: Történet következik. Aki unja, lapozzon:).

Van egy automata-ellenes barátom. Vásárolt egy eredeti 300 SD W126-os Mercedest, természetesen automatával. Kezdettől fogva ellenezte a dolgot, és sajnos néhány hónap után rejtélyes módon meg is hibásodott a szerkezet. (Hozzáteszem, 20 év fölötti kora és igen elhanyagolt műszaki állapota ellenére gyakorlatilag hibátlanul teljesítette a monacói kirándulást.) Többszöri, drága javítást kellett eszközölni. Közben fölmerült egyik lehetséges megoldásként, hogy építsük át kéziváltósra. Kapva-kaptak a nálam kiszolgált váltóra, kuplungra –még leírni is rossz-; lendkerékre, és a többi kacatra. Kezdődött a kardán-gyártás, kulissza buherálás, de végül összeállt a kép. „Na most úgy fog repülni, mint még soha, és biztos vagy egy literrel kevesebbet eszik majd!”

Aha… Ebből annyi lett, hogy a rezonanciától kiesett az ember a kocsiból, gyakorlatilag ugyanúgy gyorsult, és decire annyit fogyasztott, mint előtte. Bár az utasok általában tényleg úgy vélekedtek: az autó jobban gyorsul, mint azelőtt, a mérések nem ezt mutatták. Így sikerült rávilágítani egy fontos megfigyelésre: Attól, hogy a kéziváltós kocsi nagyobbat ránt, még nem feltétlenül megy jobban. Hányszor látni, ahogy megtévedt emberek feszülten és kapkodva kulcsolnak a kéziváltóval, fejük a szélvédőtől a fejtámláig jár, a kocsi billeg, a motor négyszer-ötször felpörög, míg eléri a kívánt sebességet…. Biztos dinamikus, de hogy nem jó, az is. Legfeljebb annak, aki kifejezetten erre vágyik.

A rezonancia nyilván a kardán nem megfelelő centírozásából adódott, ez nem írható a kézivátó rovására, bár tény, hogy eddig minden automata beépítéskor eltűntek az ilyen jellegű panaszok, kéziváltó beépítésekor pedig általában megjelentek.

A fogyasztást többször is mérte, az eltérés a mérési hibán belül maradt. Ennek sokféle oka lehet, ezek közül néhányat említenék:

Az automata váltó magában teljesítményt vesz föl a főtengelyről, amit disszipál, tehát emeli a fogyasztást. DE ugyanakkor csökkenti is a fogyasztást! Gondoljunk csak bele: Mekkora utat jár be a fordulatszám mérő kézi váltóval és automatával amíg normál körülmények között 0-ról 60-ra gyorsítunk? Barátom bevallása szerint „állandóan ugrált” a mutató amikor a kéziváltóval járt, az automatával meg lényegesen nyugodtabb, ahogy nekem is. Általában fölpörög 2000-re, majd 1500 és 2000 között lágyan ingázik, miközben a sebesség szinte egyenletesen nő. A gond ott van, hogy a kézinél egy gyorsítás alatt négyszer kell emelni a fordulatot legalább 1000-rel, tehát a teljes forgattyús részt ennyiszer kell felgyorsítanunk. Az ehhez szükséges teljesítmény nem elhanyagolható, hiszen a motort viszonylag kis terhelésen járatjuk, tehát a veszteség arányaiban nagy. Arról nem is beszélve, hogy a turbótöltőnek ennyiszer kell reagálnia a megváltozott üzemállapotokra, tranziensben az emisszió is problémás, stb stb.

Tudjuk, hogy a belsőégésű motorok fajlagos fogyasztása a terheléstől és a fordulatszámtól –tehát az üzemállapottól- erősen függ. Minden motornak vannak fajlagos fogyasztás –hatásfok- szempontjából kedvezőbb és kedvezőtlenebb üzemállapotai. Egy megfelelően összehangolt motor-automata egységgel megoldható, hogy a motort sokkal több ideig tartsa a számára kedvezőbb üzemállapotban. Ezzel jelentős mennyiségű tüzelőanyagot takaríthat meg, amellett hogy kíméli is a motort. Hogy közben ő maga disszipál… Zavar valakit? A W124-es Mercedes használati útmutatójában a 300D fogyasztási adatai a következő képpen alakulnak: Városban 9,8 lit. Mechanikus- és 9,3 lit. Automata váltóval, ez 5% megtakarítást jelent azzal együtt, hogy a váltó disszipál.

„Az automata kocsi lomhább, mint a kéziváltós”

Sokakat zavar, hogy az automata nem elég közvetlenül viszi át a teljesítményt. Ennek oka a Wandler –vagyis a nyomatékváltó- működéséből adódik. Tökéletesen igazuk van, indulásnál késik a teljesítmény, „csúszik a kuplung”, megint pazarol. De közben más is történik: A wandler –főleg dízelmotorok esetén- bizonyos fordulatig engedi felpörögni a motort. Az úgynevezett „Festbremzdrehzahl” általában 1800 és 2200 között fordul elő. Ha egyszerre rálépünk a fékre és a gázra, 3…4 másodperc után ezen az értéken áll meg a fordulatszám mérő. Ha simán indulunk, a motor felpörög, a kocsi késve indul, mintha csúszna a kuplung.

Csak közben a wandler a motor nyomatékát több, mint kétszeresére növeli, amíg a kerék áll. Ráadásul a motorból kivehető nyomaték –és teljesítmény- 2000-es fordulaton lényegesen nagyobb, mint pl. 1000-nél, ahogy normál esetben kéziváltóval indulnánk. Az eredmény: nagyobb nyomatékkal és nagyobb teljesítménnyel tudunk indulni, mint kéziváltóval, ráadásul a kuplungot sem égetjük szét. Nem véletlenül terjed ez a megoldás munkagépekben is. De álljon itt egy katalógus érték a W124-es Mercedes használati utasításából: A 250D típus emelkedő mászó képessége teljes terhelés mellett kéziváltóval 12%, automatával 19%. Ezt a különbséget csak az tudja igazán értékelni, aki ragadt már be emelkedőn teljesítmény hiány miatt. Nekem volt benne részem, többször is sikerült olyan helyzetet előidézni, hogy nem tudtam elindulni az emelkedőn. Ez azonos motorteljesítmény mellett automatával nem fordult elő, hiszen pl. a régi 300D 170 Nm körüli nyomatékát 340-re gerjeszti, ha teljesen le van fogva. Ehhez jön a sebességfokozat és a diffi áttétele, ami együtt már elég szokott lenni.

 

Ugyanez télen óriási hátrány, hiszen kisebb gázadásra is nagy nyomaték jut a hátsó kerekekre, ami megnehezíti a finom indulást. Nagyteljesítményű benzinmotorok esetében –főleg hidegen, emelt fordulaton- ez még inkább érzékelhető. Feltehetőleg ez az alapja a „Mercikkel nem lehet télen közlekedni” legendának, ami természetesen nem igaz:).


Figyelem: Történet következik. Aki unja, lapozzon:).

Egy másik automata váltós esetet is szeretnék megosztani, ez velem történt meg, tehát viszonylag pontos információkkal szolgál. Történt ugyanis, hogy 300D W116-os Mercedesembem a kéziváltót automatára cseréltük. Jobb híján egy 123-mas “kockamotoros” 230E váltóját építettük be. Magam is tartottam tőle, hogy nem fog megfelelően működni, és ezt mások csak megerősítették: “Soha nem fog fölváltani, 6000-ig fogja huzatni a motort, használhatatlan lesz a kocsi, stb…” Hangzottak a kifogások, a szokásos “már így is alig bír menni, az automatával meg se fog mozdulni és lezabálja a gatyádat” –mellett. Valóban, ez a típus kettősből indul, így a városi közlekedés aggályosnak tűnt, de hát pontos információt csak a terheléses próbaüzemből lehet leszűrni.

Megtörtént a beépítés, valóban kettesből indult. De a tunyaságnak nyoma sem volt, tökéletesen használható volt a gép. Sőt, ha padlóval –de kickdown nélkül- indultam, a másodperc tört része alatt szúrta az egyest, és a kéziváltósnál lényegesen jobban lehetett vele indulni lámpánál. A mérésekből kiderült: az automata decire ugyan annyit fogyaszt, mint a kézi. Elmaradt a 6000-ig való huzatás is, mindig akkor kapcsolt föl amikor kellett. És vissza is akkor váltott, amikor a gázpedál alapján szükségét látta, tehát ha határozottan 1-2 cm-rel lejjebb nyomtam a pedált, rögtön visszatette egyet, és szépen gyorsult is.
 
A kettesből indulás nyilván azért nem lett tunyább, mint a kézi váltóval, mert a wandlernek megvolt a lehetősége a nyomaték növelésre, ill. hogy engedje fölpörögni a motort a számára kedvezőbb fordulatszámra már az induláskor. A föl- és visszaváltások pontosságát pedig a szabályzó rúdnak a gázpedálhoz való illesztésével sikerült elérni. Mint később kiderült, ezen a területen rengeteg a hiányosság, és nagyszerű eredményeket lehet elérni megfelelő beállításokkal, de erről a következő bejegyzésben…