Mercedes Youngtimers Baráti Kör

Immár 15 éve van nálam az 500-as, és azóta folyamatosan reszelek rajta (vagy teszem tönkre), változó intenzitással. A szemem előtt lebegő cél egy hiteles, 80-as évekbeli, tuningcirkáló volt. Ehhez kapott spoilerszettet, Penta felniket, Koni sportfutóművet, Porsche fékeket.

A CLK-val természetesen nem állt meg az élet a korábbi posztok óta sem, szóval megint van pár megosztani való tanulságom.

Ha már itt lakom és egyébként is szeretnék tisztábban látni a kínai autók világában, hát kiugrottam családostól a Pekingi autószalonra.

Sokkal tisztábban látni nem sikerült, csak miután otthon utánaolvastam pár dolgonak. Láttam cserébe SUV és kínai márka dömpinget.

Ami viszont érdekes, hogy ha összevetem az utcaképpel a látottakat, nem túl sok az átfedés. A Nép itt is Japánnal, koreaival és Volkswagennel jár. Audi, Mercedes és BMW is van bőven. Az EU márkákat mindet itt gyártják. Ezért is tud versenytárs lenni. Ehhez képest kicsit alulreprezentált volt a német prémium részleg. Jelen voltak. De a kínai kínálat tarolt.

Az utcán kb 20-30%-ra tenném a kínai termékek arányát, cserébe van pár márka vagy típus (sokszor azt sem tudom eldönteni, melyik van ráírva) amit a kiállításon nem láttam és mégtöbb ami a kiállításon ott volt, de az utcaképből nem rémlik. Talán ezek nagyon friss modellek, bár az utcán se látni túl sok 5 évnél öregebb autót. És nem csak Pekingben, ahol a Maserati szinte népautó, hanem vidéken sem. A másik tényező meg az lehet, hogy van kb 10 nagy gyártó és ezek folyton más brandeket vezetnek be vagy vásárolnak fel.

Akkor sétáljunk egy kört.

Az első kinti stand a JMC nevű márkáé. Jiangling Motor Corporation. A vállalati nómenklatúra erősen hajaz a szovjet mintára, miszerint is Hely neve + auto corporation vagy motor corporation és ez lerövidítve.Mint a GAZ, UAZ, stb, ahol az Avto Zavod volt mindennek a vége. Bár a BMW is így készült. Lehet, hogy ez a diktatúrás sajátossága?

Na, de ezek az igazi oldschool kínai gyártók. Szemérmetlen koppintás, némi igénytelenséggel fűszerezve. Nagyjából az egyetlenek ezzel az egész kiállításon. Gondolom nem véletlen, hogy csak openair stand jutott nekik.

Van valami majdnem autó formájú SUV-jük, de alapvetően Ford alapú teherautókat gyártanak. Darus autótól a koknrétan  30 éves Transitig mindent. Nézzétek csak a plakátot a háttérben!

Itt van az ősz, itt van újra, és lassan a reggeli sötétben indulás és este sötétben hazaérkezés is itt van. Én meg nem látok, mert szegény CLK fényszórói halmozottan hátrányos helyzetűek. A korábbi tulajdonos különös kegyetlenséggel, parasztba’ bexenonozta, ha már vak volt a foncsor. Az ívkisüléses pilács pedig ugye nagyobb hőt fejleszt az izzószálasnál, ezért az utóbbira méretezett foncsor állapota tovább romlott, lehetetlenné téve, hogy visszatérjek a belevaló H7-es izzóhoz. A hab a tortán már csak az volt, hogy a fényszóró kapott egy most divatos, kókány polírt is, ahol csak elcsiszolják mattra a polikarbonát búrát, és színtelen lakkot fújnak rá, amitől az újra ragyog. Már ameddig. Na, ez pár év múlva minden esetben csodálatosan besárgul, és a lakk is szépen kezd leperegni. Ilyen volt az upgrade előtt:

Amióta megvettem a CLK-t, bosszantott, hogy nem néztem meg jobban a kulcsokat a vásárlásnál, és nem derült fény arra, hogy az egyik kulcsom csak indítja az autót, nem nyítja-zárja, mert a rádiós része tönkrement, egy belefolyt elemnek köszönhetően. Mivel a kulcs nem volt sajnos javítható, megoldást kerestem a problémára, lehetőleg a kulcs újrarendelésének kihagyásával.

De kezdjük az elején, az “Infrakulcs”-nak nevezett eszköznek 4 generációja volt.

Hogy szalad az idő! Ma húsz éve, hogy az IAA Frankfurt Motor Show-n bemutatták a 996-os kódon ismert 911-et. A német precizitást már a dátum is mutatja, 1997 Szeptember 11-én, 9.11-én leplezték le a megosztó, de ennek ellenére briliáns sportautót, ami, karöltve kistestvérével, a Boxster-el megmentette a céget. Boldog Születésnapot!

Jó, nem leszünk érzelgösek, szentimentálisak, nem hisztizünk.

A blauschwarz coupé máshol szolgál tovább. Majdnem napra pontosan 11 év után más örül neki, más veszödik vele. Miért is? Túl sok lett a jármü itthon, egy fenékkel egy autót lehet vezetni, három youngtimert az igényeknek megfelelö szinten tartani sok törödést, idöt, energiát, utánajárást és nem utolsósorban pénzt kíván. Részletezzem? Nem hiszem, hogy mélyen bele kellene menni, de ott van a biztosítás, a fékek, a gumik, a normál szerviz, évente vizsga és ezek csak mind azok, amik egy új vagy fiatal autónál is esedékesek. Egy korosabb autónál - a coupé 1994-es - aztán hozzáadódik mindaz, ami .... tudjuk, ismerjük a bajait.

Így hát meghirdettem valamikor tavasszal és kb. fél év után meg is jött a vevöje. Négyhengeres coupét amúgy sem túl hálás dolog hirdetni. A sportos, elegáns karosszériaformához az ember elvárná a teljesítményt is, hat henger való hozzá meg automata váltó. Az én 220-asom ugyan tiptop állapotú volt (nem kevés pénzért cserébe), de legyünk öszinték, a 150 lóerö meg a kézi váltó nem hozza a fölényes menetteljesítményeket. Viszont lehetett érvelni a fogyasztással, vagyis a teljesítmény/fogyasztás kompromisszummal, abban tényleg jó.

Amikor 2006-ban gyakorlatilag az ölembe esett, oda-vissza voltam töle (kétszer is), valljuk meg tényleg szép forma.

ACHTUNG, ez egy 2013-as poszt. Vagy 2012-es? Franc tudja :)

A tavalyi Retro Classics annyira sokkolt bennünket, hogy az ideire nehéz lett volna nemet mondani. Az elözetes szervezés palacsintájába került egy kis kosz, mert a MBYBK tagjai a stuttgarti rendezvényt követö hétvégén rendezett Veterama-ra is ráizgultak, viszont másfél hetet nem nagyon akartunk dajcslandban kempingezni. Így abban maradtunk, hogy két külön út lesz, én az elsöre jelentkeztem. Négyfös különítmény állt össze, Stern és jómagam Bécsböl, Sanya és Calu a monarchia másik fövárosából indultak.

Csütörtök délelött volt a találkozó Bécsben, a budapesti legények az Infernoval jöttek. Miért is? Mert a brillantrot 450 SE új gazdát keres és a Retro Classics kiváló alkalom az autó kínálgatására. Feltételezve, hogy az Infernot nem látjuk többet, egyböl vállalkoztam arra, hogy én viszem ki Stuttgartig, Sanya és Stern pedig jöhetett az akváriummal (Rönó Grand Espace). 

Volt varázsa, na. Egy 36 éves vényóccal öröm az autópályázás. Néznek és integetnek az emberek, a Mercedes V8-a pedig kulturáltan röfög, gyermekkoromban ilyennek képzeltem volna az autós paradicsomot.
Kedves fillérszexuáló olvasóink kedvéért kitéröt teszünk: a 450-es veterán merga sokat fogyaszt.

Mókás dolog volt a szállás. Mivel gyakorlatilag utolsó pillanatban állt össze a csapat és a döntés, hogy megyünk, ezért infernális szerencse kellett a nem túl távoli, megfelelö színvonalú és mégis megfizethetö szállás felleléséhez. Hát az nekünk nem vót, kérem alássan. Az igaz, hogy nem volt távol. Sindelfingen-alsón, egy családi szállodácskában jutott négy darab egyágyas, amit a (bizonyára) Nguyen család üzemeltetett. Az ellenség megtévesztése céljából Hotel Krone volt a szálló neve, azt azért mégsem tehetik fel a netre, hogy Saigon Residence. Túltettük magunkat rajta, elvégre a reggeli korrekt volt, és miután kitalálta az ember, hogy elöbb a csomagot tegye-e be a szobába, vagy önmagát (késöbb nem nagyon lehetett odabent variálni) még aludni is tudtunk.

Másnap reggel ha frissen nem is, de jókedvüen rongyoltunk el a kiállításra, ahol Sanyának és Sternnek jutott az a feladat, hogy egy szük órával a kiállítás nyitása elött besakkozzák az Infernot a területre. Öket még beengedték, kettövel utánuk már zárták a kaput. Mi Caluval kint vártunk rájuk és megállapodtunk abban, hogy a kiállítói parkolóban álló második-harmadik napi használatos autók értéke megegyezik néhány afrikai ország költségvetésével. Amik pedig a Messe Stuttgart elött jöttek-mentek, azoknak az értékével már a fél fekete kontinenst etetni, ruházni, iskoláztatni lehetne, nem is beszélve a felfegyverzésröl.

Egy szó mint egy se, bekerült az Inferno a nepperplaccra, papír, telefonszám ott virított, Sanya nem óhajtott ott dekkolni mellette, mert két fontosabb dolgunk is akadt. Egy: gyorsan végigszaladni a kiállításon (muhaha), Kettö: csipkebokor vesszö.  Elérni a mannheimi japán neppert, akinél Sanya kinézett egy 107-est. Gy.k.: Bobby cabrio.
Sanya (nem annyira) titkos terve az volt, hogy az Infernot megveszik, aztán tekerünk Mannheimbe, ahol a kiszemelt és jól fotózott 107-est megveszi és lábon jön vele haza. Mi sem lenne egyszerübb, ha mondjuk dél környékén felvenné a telefont hösünk. Mi akkor is elindultunk, magyar ember nem papírkutya. Nagy nehezen felvette a telefont, és annyival lettünk okosabbak, hogy ö fél háromtól vagy mikortól fog ráérni. Mindannyiunk szerencséjére ezt két kilométerrel a Sinsheim tábla elött tette. Azt meglátva azonnal tudtuk, hogy mivel fogjuk elütni az idönket. Sanyába is oltottak egy kis repülésbuzi vért, így már a lehajtón ecseteltük neki, hogy lesz Concorde, Konkordszki, meg minden egyéb nyalánkság.

Mivel 2017-ben folytatom ezt a posztot, nem kizárt, hogy kicsit kihagy a memóriám.

Tehát: szarrá néztük a Sinsheimi múzeumot, majd elindultunk a 107-est megnézni Mannheimbe. Sanyának nem nyerte meg a tetszését, az állapota nem volt százas, ha jól emlékszem. Viszont jót beszélgettünk a tulajjal, aki már akkor évek óta tolta a japán reimportot, ott sorjáztak nála a bálnák meg az R129-ek japán navival.
Annyira rosszul mehetett neki az üzlet, hogy épp akkor épített új showroomot.

No mindegy, rövidre zárom a sztorit. Visszamentünk Stuttgartba, ahol a kiállítás után egy érdeklödö még nézegette az Infernot, de mindenképp emelöre akarta rakni, ami vasárnap nem olyan egyszerü dolog. Sanya egyet gondolt, kinthagyta az Infernot a Bosch parkolóházban és hazajöttünk.

Kérem az érintett kollegák visszaemlékezéseit is, mert én már hülyülök.

A Dorotheumos aukciók lezárulta után már csak az autópiac leírásával maradtam adós, ezt hagytam a végére, holott itt töltöttem a legtöbb időt. Megismerkedtem jópár emberrel, autójukat áruló gyűjtőkkel, nézelődőkkel, komoly- és komolytalan érdeklődőkkel egyaránt. És természetesen az eladótérbe kiállított autókat is érdemes volt végignézni.

Stratégiai szempontból körülnézve már ejtettem szót a 280S-ről, amelyik nullfelszereltséggel, de eredeti állapotban keresett gazdát. A tulaj fel is ajánlott egy jelentősebb összeget, ha kicserélem neki a zöld repedt műszerfalborítását az újra, amit ő már megvett, de a bécsi márkaszerviz árak mellett nem tudta rászánni magát a cserére. Írt egy e-mailt a budapesti Pappasnak (Kárpát utca), és saját bevallása szerint ugyanezt az összeget akarta nekem felajánlani a cseréért, az utat megspórolandó. De nekem nem sok kedvem volt autót szerelni. Találkozott pár érdeklődővel, de a repedezett műszerfal letörte a lelkesedést. Szombaton haza is ment, ő abban hitt, hogy a komoly vevő, aki tényleg vásárolni akar, a lehető legkorábbi időpontban bejut a kiállításra (péntek délelőtt), hogy ne maradjon le semmiről. Én azzal érveltem neki, hogy vasárnap vannak a legtöbben, és nagyobb létszámú nézőből nagyobb eséllyel válik ki egy vevő. A fehér 108-ast és a csarnok másik végében álldogáló zöld testvérét kicsit más műfajnak tartottam. Mindkettő nagyon szép volt, nekem a zöld jobban tetszett. Van egy elméletem, ami szerint az S-osztálynak metálfény áll jól (W108, W116), az E-osztálynak (W114-5, W123) az egyszerű fényezés.

Mindjárt ide is linkelem azt az ezeréves posztot, amikor azon vekengtem, hogy importáljam-e Ausztriába a Falcont és hogy miért nem. A vége ugyebár az lett, hogy a nehezen saccolható, de minden bizonnyal magas költségek miatt maradt német rendszámmal a Falcon, elvileg a kutya sem nézi Ausztriában, ha nem disznólkodik az ember, úgysem állítják meg.

Gyűlt-gyűlt bennem és végre kiírom magamból, az egyik legkedvesebb 190-esem történetét, ami temérdek pénzem, beleértve rengeteg tanulópénzt elvitt, sok-sok fejfájást és bosszúságot okozott, cserébe rengeteg dolgot tanított nekem a típussal és igazából a járműtechnika alapjaival kapcsolatban. Szinte elmondhatom, hogy nem volt olyan csavarja, ami nem járt a kezemben. A legfontosabb, hogy általa ismertem meg rengeteg jó embert, barátot, és magát az MBYBK-t. Ezért minden percet és forintot megért. Bele is csapok.

Minden 2006-ban kezdődött...

akkorra már meg volt a W201-es vonal, mivel elfogyasztottam két legelső szériás 190E-t. Szerettem mindkettőt, de valahogy egyikkel se volt igazán szerencsém ilyen-olyan okok miatt. Nincs is sokminden, amit írhatnék róluk. Mindkettő signalrot volt. Gondolhatjátok, hogy hány embernek lépte át az ingerküszöbét. De nekem tetszett.

A második 1983-as signalrot 190E 

A CLK. M271-el.

Szóval az úgy volt, hogy lassan két éve volt egy frontális ütközésem, ahol a modern, passzív és aktív biztonsági rendszerek mentették meg az életemet. Ezután kicsit átértékelődtek bennem a dolgok, az autók biztonságával kapcsolatban. Nem mellesleg racionalizálni is kellett volna a flottát, 6 autóra hízott az évek alatt.  A többi kocsi mellett, napira használtam egy Golf 1 kabriót és egy Seicento Sportingot, amikre már nem bíztam nyugodt szívvel az életünket, így piacra kerültek, a Jeep XJ-vel együtt, mert minek két telekjáró. Decemberben elment a Sei, Januárban a Jeep, a Golfra sajnos még mindig nincs kapás, így most beutaltam a fényezőhöz, hátha csak a tökéletlen esztétika hátráltatja az eladását. Azt már régen kitaláltam, hogy Mercedes kell napira, legyen benzines, automata, ESP-s és kabrió, de 4 üléses. Ebből a CLK következett, nekem a 209-es tetszik, szóval elkezdtem nézegetni a kínálatot. Hogy-hogy nem, pont Debrecenben, 1 héttel a prof. doktorrá avatása előtt felbukkant egy tehetséges példány, meg is kértem Misit, hogy nézze meg, érdemes-e, belevágni, mert akkor úgy készülök a Debreceni túrára. Megnézte, rábólintott. Egy 2003-as, A209-es, 200K volt, a hírhedt M271-es motorral. Az avatás után én is megnéztem, nekem is tetszett, megkímélt volt, szépen működött, jónak tűnt, a motor sem produkálta a típushibákat, sőt, a tető zárás közbeni szekvencia megszakadását sem, amiről Misi beszámolt. Apróbb hibák természetesen voltak, de az árban érvényesítve lettek, megköttetett az üzlet.

Már régóta érlelem magamban a gondolatot, hogy készítsek egy gyűjtést, milyen széria autókon látható Szabi Halálosztóján megismert karosszéria szélesítés.

Coupé-ügyben történt egy és más idén, de jelen poszt egy kamurestaurálási leírás lesz. Hogy mi történt idén? Hát, melegen nem mindig akart indulni, aztán volt olyan, hogy egyáltalán nem akart indulni, az AC-pumpa seprünyeles noszogatásra volt csak hajlandó nyálat adni, pedig csak a szerelöig akartam menni vele. Ott aztán az AC csere után az is kiderült, hogy nagy valószínüség szerint egy motorkábelköteg is felkerülhet a beszerzendö és cserélendö dolgok közé. Megtörtént, köszi Tomi, már majdnem örültünk is, ha az index nem szabotálta volna néha a munkát.

Nem volt baj, mert cserébe az ablaktörlö akkor is beindult, amikor nem vártam. Mondjuk indexelésnél. Vagy csak úgy. Ha valóban bekapcsoltam az ablaktörlöt, akkor utána elmúlt a parajelenség. Az álmoskönyvet felütve arra jutunk, hogy a kapcsoló lesz a huncut. No, akkor csere.

Nézzétek, mit találtam ma reggel egy ipari terület zárt udvarán! Ugyan a legtöbb részlet már nyilvános, mégis érdekes közelről látni, hová fejlődik a baby Benz.

Úgy kezdjük a mesét, hogy amikor 2011. augusztusában elindultam Berlinbe, már ki-kihagyott a motor, mondhatnánk úgy is, hogy hol volt, hol nem volt ménes. Részterhelésen is, padlógázon is, mindezt gyertya- és elosztófejcsere után, de seráfütty, mert csak röviden tette és egyébként vígan nyihorászott a 180 lovacska, vagy ami maradt belölük az autó vén korára.

Hamár szóba került - mert szóba hoztam - a safety car kérdés, merthogy ma startol az idei Forma 1 szezon, végre. Szóval ha nem is a teljes történetet vesszük át, de legalább a Mercedes szempontból lényeges gépeket, na.

De hogy ne legyünk teljesen Merci-soviniszták, tágítsuk a kört egy kicsit. Hogy mennyire?

Szép Napot Hölgyek-Urak!

következzék egy képes beszámoló az idei Retro Classic-ról, Stuttgartból! Természetesen, ahogy azt az cím is mutatja,  a teljesség igénye nélkül, mivel egy valamirevaló klasszik-autó kedvelőnek ez a rendezvény ugyanis - legalábbis egy nap alatt – egészében befogadhatatlan, örül, ha a sok élményből és észlelésből pár dolog megmarad a nap végére. Szerencsére hű fotómasinájának hála, valamelyest rekonstruálható az élménydózis, bár ide tökéletesen illik a már sokat hallott „Ezt látni kell!” klisé.

Kitérő: Mi is az a Retro Classic?
Európa egyik legnagyobb Klasszikus Autó és Autómobilizmus kiállítása és vására, a stuttgarti repülőtér melletti Messé-n évente rendezik meg, 9 csarnokban, 100.000m2-en mintegy 1.300 kiállítóval, 3.000 járművel…de ezt már tavaly Malenykij Kolléga elregélte, koncentráljunk az idei anyagra!

Kezdjük az odaúttal: feltűnik, hogy már Stuttgart 100km-es körzetében gyanús oldtimerek, youngtimerek, hobbiautók bukkannak fel a standard német autópályaválasztékban; jó irányba tartunk!

Előző este lefekvéskor a Rázos futam-mal hangolódtam a másnapra, kötelező darab!!!

"- Ez a legnagyobb sebesség?
- Nem, ez még az utazósebesség. Majd megismertetem az igazival!"

Kezdődik megint a börzeszezon, gyúrunk is rá tervszerűen. Ízelítőnek egy pár kép a hangulatból, a tavaly őszi kedvenc helyszínünkről, a motorokra kihegyezve, mert azok is voltak ám dögivel. Sőt!

Namost ha a szigetszentmiklósi veteránbörze mond valakinek valamit, azt kell elképzelni, csak éppen több focipályányi területen, és úgy, hogy többnapos a buli.Kicsit érthetőbben úgy, mintha összetolnánk a Nagykőrösi úti autópiacot és a Hungexpót egymás mellé, na. A terület nagyjából tematikusan fel van osztva az árusok között, az egyik rész az autóalkatrészeké, a másik a motoroké és motor alkatrészeké, a harmadik a veteránokra specializálódott gyártó- és felújító cégeké, és a negyedik rész az eladó autóké. 

Ez itten az egyik része a nyílt placcnak, csak hogy érzékeltessem:

Mikor ezzel még nem szembesültünk, csak a bejárat elé értünk, akkor már kezdtük sejteni, hogy ez nem olyasmi, amihez eddig szoktunk börze címszóval. Hanem milyen?  

Nem vagyok egyedül talán, akiről elmondható, hogy a konzolok/PC-s játékok világa sokáig nem különösebben érintett meg, különösen nem az agresszív, ütök, rúgok és a pénzemet szórom jellegű gémek . Aztán jött a Grand Theft Auto, amiről sokáig csak hallottam, de eljöve a GTA Vice City, amit már ki is próbáltam, és kénytelen voltam felrúgni az erről sarkosra kialakított véleményemet. A pörgős sztori, a 80-as évek autói, látvány- és zenei világa hosszú éjszakákra a gép elé láncolt, mi tagadás.

Az azóta megjelent folytatások hasonlóan feelingesek lettek, de az aktuálisan gyúrt változat, a IV-es mindent visz. New York egyes városrészei barangolhatók be, nem is akármilyen verdákkal, hanem például ilyenekkel:

Szóval a sztori se rossz amúgy, de nálam a rengeteg autós mod vágta le a biztosítékot, így a játék tele lehet - ha akarjuk - a kedvenc csillagosokkal. Hogy mi mindennel? Lássuk!  

Kisebbfajta szerencsével ér fel, hogy csak felületesen futottam át a kiállítást, és nem álltam le órákig beszélgetni minden Mercedest tartalmazó stand kiállítójával, valamint hogy alig csináltam fotókat, mivel így bele lehet zsúfolni három posztba a Classic Expot. Ha igazán alapos vagyok, akkor egy könyv készült volna belőle. Azt hiszem így is érezni azt az élményeknek azt a sűrűségét, amit egy oldtimer-rajongó egy ilyen rendezvényen átélhet. És még hozzá kell tenni, hogy a motorkerékpárokat, valamint a nekem nem tetsző márkákat egyszerűen ignoráltam -akinek szélesebb az érdeklődése, annak kevés a három nap.

De térjünk vissza eredeti célunkhoz, az autónepperkedéshez! Nem ejtettem még szót a Dorotheumról, ami egy nagy osztrák aukciósház, amely 306 éve mindenféle műtárgyak árverésével, zálogba vételével foglalkozik. Welapjukon szerényen csak az osztrák történelem egy darabjának nevezik magukat, és az Inferno történetéből is jutott nekik egy epizód. Ugyanis veterán autókkal is foglalkoznak, és miután 2012 nyarán sikerült eladniuk Bill Gates 1979-es Porsche 911 Turboját, vérszemet kaptak, és autóaukciót szerveztek a Classic Expora. Jól csinálták, mert nem makulátlan 80 éves autókat hoztak, hanem többnyire az ő szintjükhöz képest olcsóbb járgányokat, itt az amerikai-angol szekció:

Az előző rész ott végződött, hogy hazataxiztam a Messezentrumból a szállásra. Se lehetőségem, se energiám- kedvem nem volt kinyomozni a tömegközlekedést, bár úgy sejtettem, nem ártana ezzel is foglalkozni, de már kicsit nyúzott voltam a menetrendekhez. A csarnokból az autóval kiállni a rendezvény végéig nem lehetett, a távolság a Google Maps alapján 3600 méter volt, ezt a szállás foglalásakor csekkoltam még le, és azzal nyugtáztam az értéket, hogy ennyit akár le is sétálok. Volt némi elintéznivalóm, a digitális fényképezőt ugyanis kábel és memóriakártya nélkül hoztam el, ezért a pénteki, első kiállítási nap délelőttjét ennek felhajtásával töltöttem (kábel végül nem lett, mert teljesen speciális volt, univerzális akkutöltőt és memóriakártyát tudtam venni csak). A beszerzőút során megismertem Salzburgot (mivel mindegyik üzletből elküldtek máshová, hogy talán majd ott...). A szükséges kellékek beszerzése után az Expo felé vettem az irányt. A tömegközlekedésben annyi szerencsém volt, hogy az SLB (Salburger Lokalbahn) 1-es számú járata vitt az Expohoz, és volt megállója a szállásom közelében is (700 méterre).

És annyi pechem volt, hogy ezt a távot az 1-es Obus 26 megállóval, a teljes város megtekintésével teljesítette. Először átment a Salzach másik oldalára, tett egy nagy kört, majd visszajött. Ajánlott annak, aki mindent látni akar a városból. Én a harmadik nap már trolizással álmodtam.

További érdekesség volt, hogy a Messezentrumnál ELVILEG 20 percenként járt a menetrend szerint az Obus. (Ez egy troli volt egyébként, Salzburgban az eszközpark jó része trolibuszokból áll, kevés a dízel busz.) Volt, hogy egy órát vártam rá, meg olyan is történt, hogy a másik változat jött, ami nem megy végig az útvonalon. Ez a másik járat a menetrendben fel volt tüntetve, csak nem akkor jött, mint ahogy írta, és nem egy, hanem egymás után három. Így összejött az egy óra várakozás, az "igazi" 1-esre.

Délutánra eljutottam a kiállításra, és lazán megkerülve a jegyért álló sort, a kiállítói belépőm vonalkódos ellenőrzése után bent is voltam. Elhatároztam, hogy az első napot nem nepperkedéssel, hanem a kiállítás 30.000 négyzetméterének felderítésével töltöm. Volt látnivaló! A főbejáratnál a legnagyobb csarnokban a nemzetközi klubok és kereskedők kaptak helyet, a Mirbach és a Hödlmayr standjai voltak az első látnivalók, amelyeket a belépő látogató elsőként meglátott. A Mirbach név talán ismerős lehet azoknak, akik a blogposztokat rendszeresen olvassák, és tudják, hogy egy oldtimer-youngtimer kereskedés, akik kitűnő kapcsolatokkal és szakértelemmel válogatják össze az eladó különlegességeket, majd a szakértelem és tudás árát a vételárhoz adva értékesítik tovább az autókat.

A dolog úgy kezdődött, ahogy mindig szokott: ártatlan, hétköznapi események láncolata vezetett egy hosszabb kalandtúrához. Történt, hogy a fórumon még szeptemberben szervezkedés indult a Veterama meglátogatására. A Veterama egy nagy oldtimeres vásár, amit évente kétszer tartanak meg Németországban: ősszel Mannheimben, és tavasszal Ludwigshafenben.

Ez a két helyszín szinte ugyanott van, csak a Rajna választja el őket egymástól. Mannheim még Baden-Württemberghez tartozik, Ludwigshafen viszont már Rheinland-Pfalz tartomány része.

Mivel én általában csak pár napra előre tudok dönteni ilyen kérdésekben, nem iratkoztam fel. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek ellenére ott leszek. Ezzel egyidejűleg már néhány hónapja fent volt a hasznaltauton.hu-n szegény eladó Inferno. Ha korábban nem lettem volna lusta blogposztot írni, már minden olvasó képben lenne azzal, hogyan vettem meg, hogyan épült, és milyen kalandjai voltak. Így azonban csak röviden mutatom be.

Inferno:

"Itt van az ősz, itt van újra / S szép, mint mindig énnekem / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem."

Namármost ha a Mindenhatóval egy srófra jár az agyunk, akkor a költő a szezonzáró veteránbörzékre és várásokra gondolt... mármint hogy miért is szeretjük az őszt. Merthogy mink azért.

Két hete volt Salzburgban a Classic Expo, ahol a klubot Stern képviselte, múlt hétvégén pedig Európa legnagyobb börzéje, a Veterama Mannheimben, ahova ellátogatott a csapat képviseletében egy különítmény.

Mivel mind Stern, mind a csapat részére kalandosan alakult a program, megvárjuk Stern fater posztját a salzburgi, majd azt követő eseményekről, meg egy mannheimi összefoglalót is rittyent valaki. Addig is kedvcsinálónak az idén márciusban megtartott stuttgarti Retro Classics rendezvényről néhány kép. 

Az egész úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt a Yetro-n mentünk egy rohadtat Herr Tschikkal Szilvásvárad környékén és emelkedőnek felfelé elfogyott az 500-as féke. A tuningbogár már régen megcsípett, szóval egyből upgrade-en kezdtem törni a fejem. A Porsche-k féke mindig is etalon volt, így a 993-as 4 dugattyús nyergeire esett a választás.

A Youngtimers társaságát évek óta mindig képviseli egy-két csapat a Yetro túraversenyen, és hagyomány az is, hogy mindig áll Mercedes a dobogón. Végre idén úgy alakult, hogy a rutinos Berti-, Herr Tschik- és Stern-féle csapatokon kívül sikerült nekünk is benevezni Malenykij kollégával a versenyre, javítandó az esélyeket.

Eredetileg a Szürkével mentünk volna, de mikor a szerelőm múlt hétfőn harsányan felröhögött arra a kérdésre, hogy lesz-e ebből kész motor a jövő hétvégére, akkor jobbnak láttam felhívni a csapattársat, és megkérni, hogy ugyan hozza már a saját kupéját. Ha kíváncsi, milyen autóval is indultunk, lapozzon! 

Immár hagyomány, hogy a csapatunk még kisebb csapatokra oszlik és elindul a Yetron.

Mi a közös a Mercedes Benzben, a Porschéban meg egy valag oldtimerben? Sokminden, de most legyen a hét törpe.

Vagyis a mi hétfejü kommandónk. Kirongyoltunk Stuttgartba és feszes iramot diktálva megvolt minden, ami még egy telivér autóbuzinak is kiakasztja a mutatót minden érzékszervén. Mercedes-Benz Museum, Meilenwerk, MB GTC, Retro Classics, Porsche Museum. Vegyük sorra mindet, induljon a csóró álmodozás. 

Kezdödik a szezony. Rajzanak a motorosok, nyitva mennek a kábriók, a rendörök is elkezdték az akcióikat (nálunk Schönwetterpolizist a becenevük). Ja, és kikerülnek a garázsból a szebbnél szebb vasak.

No és egymást érik az oldtimeres rendezvények is, bele kell húzni, októberig nem sok idö van :)))

Mi úgy nyitunk, hogy elmegyünk a jövö héten Stuttgartba. Megnézzük a Mercedes múzeumot, a Retro Classics Sttutgart nevü rendezvényt (csorgó nyál) és ha lesz idönk, beszaladunk a Porsche múzeumba is.

Nem, nem fogunk minden autópályacsomópontról posztolni és nem lesz tízezres követötáborunk. ;)

Jövünk, megyünk.

Ahoj!

Nem értem.

De nem baj, majd jön valaki és elmagyarázza, addig meg monitorra vetem, hogy mi (én és a családom) hogy látjuk. Volt a helyszínben egy kis magyar narancs: kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk volt. Megpróbálom elmondani, klikkeljünk.

Kedvcsinálónak legyen itt egy kis videó a napsütéses időre leginkább alkalmas kétülésesekről, hamár évfordulójuk van.


Nemsokára élőben is tiszteletünket tesszük előttük, bizony. Csak addig legyen vége a télnek...

Magyarországon szeretünk mindent és mindenkit szidni, aki akadályt görget az autóbuzik kielégülése elé. Állam, hivatal, adó, biztosító, rendör, stb., mindenkinek az annya picháját, mert micsoda igazságtalanságok vannak, és sehol sem szívatják és nyúzzák úgy az autóst, mint Hunniában.

Szeretjük a motorhangot? Persze, de nem mindegy, hogy a szomszéd járatja a négyhengeres dízelét, amíg a jeget kaparja az ablakról, vagy versenypályán süketülünk meg a hangerötöl. Amíg az elsö esetben a pokolba kívánjuk a szomszédot, addig a versenypályán csorgó nyállal forgatjuk a fejünket és észre sem vesszük a halláskárosodást, mert életre szóló élményben van részünk.

Volt ez az izé augusztusban Berlinben, a Mercedes-Benz & Friends nevü dzsembori.

Kommentáljam? Inkább Ti tegyétek.

Sokan utálják őket - a köcsög Merciseket (BMW-seket, Audisokat - ízlés szerinti rész aláhúzandó).
Mert azt hiszik, mindent megtehetnek. Nem ismerik az indexet. Mindenkit levillognak az autópályán. Pofátlanul bevágnak a sor elejére. Külföldi rendszámmal bújnak ki a traffipax meg a parkolási bírság alól. Gátlástalanul használják a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyeket - mint ez is itt, ni.


Hogy mi az érdekes ebben a gépben? Klikk a folytatásért!

 Kedves Olvasóink,

most lehet egy kicsit lógni, fényképnézegetés jön! Vasárnap kint voltunk  a Hockenheim-Ringen, a DTM idei szezonjának zárófutamán. Top-Wetter, 120 ezer ember, dübörgő motorok, jó kis versenyhangulat, nyálcsorgatás....

ITT lehet csemegézni!

Egy képet kiemelnék a keretprogramból, tulajdonképpen ez köti össze az eseményt a blogunkkal:

A pályán Norbert Haug egy R107-es 500SL-el!

Főnökbe' ;)

UPDATE:

Most jelent meg egy klassz kis vidi a 2011-es szezonról a Mercedes-Benz.tv-től

 

Na és mire jók azok a C-Coupek...?
 

Három dolgot szögezek le rögtön az elején. Nem világmegváltóan új dolgok ezek, hanem inkább megerösítik azt, amit eddig is sejtettünk.

Ez a zöld monszter?

Nem, ez csak kóstoló, de ez is olyan volt, hogy földbe gyökerezett töle az ember lába. Haladjunk, klikkeljünk, tovább is van, mondom még.

Dehogynem, csak a többihez képest nem sok. Egyszer láttam a neten, nem tudtam eldönteni, hogy szép-e, most meg itt áll a placcon.

Na de ne rohanjuk ennyire elöre, nézzük mi történik a nulladik napon.

Ennyi autót regisztráltak, heló.

Ebböl az ezernyolcszáz kiállított csillagosból az egyik a Millenium Falcon lesz, ez a hisztis ribanc. Hogy miért becézem? Elmesélem.

Ennyi, se több, se kevesebb. És hogy mi lesz itt? Tuggyaafranc, majd meglátom, ti pedig klikkeljetek ide a továbbra.

A magyar kártyával történő jóslásban nagy utazást (tengerentúli is lehet), külföldi munkát, külfölddel kapcsolatos dolgokat, felsőbb hatalmakkal való kapcsolatot jelent. Nos, ez a mi idei nyaralásunkra (tíz nap Írországban) erősen igaz volt.

Ha nem untátok meg Malenykij kolléga vizsgáztatós sztorijait, mesélek én is egyet. Figyelem! A törteneteinkben szereplő hasonlóságok csak a véletlen művei…

Simán offtopic poszt lesz, de igyekszem majd egy kis Mercedest is belecsempészni a mesébe. A lényeg az, hogy rongyos kis életem egyik felejthetetlen napja zárul lassan.

Aki komálja a repülést, annak tetszeni fog. Aki nem, az le van sajnálva.

Folytatódik a bajor vizsgatörténet.

Az ugye még megvan, hogy nemrég elperecelt a kombim a vizsgán. Többek között a csilivili Lorinzer felgenek miatt, amihez azért megjött a mübizonylat, hurrá. Csak éppen az "Auflagen" rovatban annyi szöveg volt, amiböl egy Tesco gazdaságos Biblia is kijött volna.

Tőgyeim és uraim,

125 év történelem, a márka szeretete és az úri nevelés egyszerre mondatja velünk: nem szarral gurigázunk.