Úgy hozta a sors, hogy Franciaország kellős közepén kötöttem ki pár hétre. Nevezetesen Riomban ami leginkább Clermont Ferrandhoz van közel.
Azon kívül hogy igen érdekes eledelekkel lepnek meg nap mint nap az étteremben, igazából nem sok említésre méltó dolog van erre felé. Vagy legalábbis nekem nem sikerült rátalálnom.
Hétköznap megy a meló ezerrel de a hétvége szabad. Elkezdetem éreklődni, prospektusokat nézni, netet bújni, de főleg adventure parkok meg templomok jöttek szembe. Az adventure parkhoz nem hoztam megfelelő öltözetet, meg egyedül elég hülyén is veszi ki magát a dolog, a templomok meg nem igazán hoznak lázba.
Kövezzetek meg, de én már csak ilyen bunkó vagyok. Szóval minden valamire való város, Loire völgy, Párizs, Cote D'azure stb, minimum 300km-re van. Ennyit meg nincs kedvem autózni.
Viszont volt egy prospektus ami felkeltette az érdeklődésemet. Az volt rá írva, hogy:  L'aventure Michelin

Úgy voltam vele, hogy nem hangzik rosszul, közel is van, kb 15km miért ne...

Na ebből az lett, hogy 3és fél órát bámészkodtam, olvastam, vetítést néztem, nyálat csorgattam, sátrat vertem a gatyámban. Meglepően jól összerakott és ötletes kiállítás és ami a legfontosabb, nagyon sok műszaki információ.
Voltam már sok gyárlátogatáson, meg vásárló központban de műszaki ember számára ilyen érdekeset még nem sokat láttam. Pl a hamburgi Airbus gyár sokkal jobban hangzott de az baromi unalmas volt, mert semmi lényegi infó nem hangzott el. A Rotterdami hajózási múzeum is érdekes volt, de ennyire az sem fogott meg, pedig én eléggé hajóbuzi vagyok. Hogy a Yokohamairól ne is bezéljünk, az nem egy nagy eresztés.
Király volt még a bécsi technikai múzeum is, de az inkább gyerekeknek való. A Heineken gyár Amsterdamban meg leginkább az ingyen söröknek köszönhette emlékezetességét, mint ahogy a Jura kávéfőzőgyár is az ottani pörköléső kávékóstolóinak, meg a hihetetlen áraknak.
De  pl Hamburban van egy kis zugmúzeum szerű, úgy hívják, hogy Prototyp Museum www.prototyp-hamburg.de, na ott vannak cuccok amire az ember szeme kiguvvad. Van ott rakéta hajtású opeltől kezdve 1500 köbcentis forma 1-es V6 biturboig ami 900Le-t tudott a 80as években. Csak éppen ember nem tudja, hogy létezik.
Igaz az örök favoritom a Mercedes Múzeum Stuttgartban, amit volt szerencsém látni a régi formájában is és a megújulás után is na és persze emellett még a Sindelfingeni összeszerelő üzem ahol az én MiamiWeiss-om is meglátta a napvilágot a Halálosztóval és sok társával egyetemben.
Egy, azaz kettő hely van még amit muszáj lesz meglátogatnom a jövőben és ez a Sinsheimi közlekedési múzeum, és ha már arra járok akkor a Porsche múzeum. Ezeket csak kintről láttam eddig, sosem volt rá alkalom, hogy megálljak és benézzek.
Na de most maradjunk a Michelinnél.
Egy baj volt vele, hogy tilos volt fotózni, de azért rendes magyar lévén néha lőttem párat.Előre is elnézést, hogy nem a legjobbak a képek, de egyrészt DSLR-em nincs, másrészt nem is fér volna el a zsebemben, harmadrészt nem is értek annyira a fotózáshoz, negyed részt elég sietősen kellett csinálni a dolgot.

A fő ok amiért ide látogattam az volt, hogy bár dolgoztam én műanyag iparban, terveztem fröccsöntő szerszámokat, lehúztam két évet a poliuretán habosításban mégsem tudtam elképzelni soha, hogyan készül az autógumi. Bár sok reményt nem fűztem hozzá hogy most aztán meglátom, de hál'isten tévedtem.
Volt egy terem ami direkt ennek volt szentelve. Az egyik felében bemutatták az alapanyagokat, sőt még ilyen kis felnyitható kis gömbök is voltak ami elkezdte fújni az ültetvény szagát, a másik meg a gumiüzemben terjengő illatokat. Hogy ezt hogyan csinálták, azt nem tudom, minden estre elég élethű volt és tényleg oda tudta képzelni magát az ember.
A másik felében meg kis videókon, maketteken és piktogrammokon voltak a gyártás lépései. Lássuk csak:

 

Igazából a videók sokat segítenek a megértésben, de a történet lényege nagyjából a következő: Egy tengely irányban összehúzható dobra, ami kb akkora mint a leendő gumi belső átmérője, szalagokból fellaminálják az összes hordozó, teherviselő és mindenféle réteget, és rárakják a két oldalára az acélkarikákat, amik később a peremet fogják erősíteni, aztán összehúzzák a dobot és megadják az eddig lapos laminátnak a toroid formát és rárakják a még minta nélküli futófelületet. Ez az egész ekkor még csak nyersgumi és erősítő anyagokból áll amik összetapadnak egymással. Ezt a nyers abroncsot leveszik a dobról és beleteszik a formába ahol kivulkanizálják. Itt kapja meg a végleges alakját, feliratokat, mindent és itt keményedik ki rendes gumivá. Biztos lesz aki pontosabban le tudja írni, nekem kb ez jött le.

Persze az egész tárlat egy történelmi áttekintéssel kezdődött, hogyan lett a faküllős acélabroncsos szekér kerékből tömlő nélküli levegővel töltött gumi.

 Közben nem átallották azt állítani, hogy a michelin találta fel a levegős aboncsot. Én úgy tudtam, hogy John Boyd Dunlop volt az, de kiderült, hogy volt egy Robert William Thomson nevű mukinyúl is a képben akinek már az összes veréb előtt volt ilyen szabadalma, csak a kutya nem tudott róla. Link: http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Boyd_Dunlop
Ha már történelemnél tartunk, jegyezzük meg, hogy Charles Goodyear volt az aki a kaucsuk mézgából kénnel nagy nyomáson és hőmérsékleten gumit ácsolt. Ugye, jönnek itt a mai nagy gumigyár nevek...
A kezdet és a mai formában ismert gumiabroncs kifejlődése között persze próbálkoztak mindenféle okosságal. Ilyen szegecsekkel kivert rugókra feszített bőrökkel, meg kötél fonattal és egyéb ma már viccesnek tűnő megoldásokkal.

Egy másik rész a repülőgép abroncsokkal foglalkozott. Itt is lehetett nézni, tapogatni újat, kopottat, volt ezer képernyő, videó, Mirage futómű lelógatva a plafonról, amelyik az első repülő volt 1980-ban amit radiál gumikkal szereltek. És érdekes módon a repülésben még mindig csak 30% körüli a radiál gumik felhasználása. Még az űrsiklón sem az van, mert annak a hivatalos procedúrája túl drága és időigényes lett volna, hogy megkapja az engedélyeket.
Meg lehetett tudni még olyan érdekességeket is, hogy egy átlag repülő gumijai 250 leszállást bírnak, miközben 145 fok hőmérséklet változáson mennek át és meglepő módon a vadászgépek abroncsai csak 4 leszállásra vannak hitelesítve.
Ilyen infókat onnan lehetett megtudni, hogy a kérdések, mint pl Hány leszállást bír egy átlag repülő abroncs"  felnyitható kis táblákon voltak a,b,c válaszokkal és alattuk volt a válasz némi képpel meg rizsával, ha felnyitotta az ember.

Ami kevésbé ismert, hogy a Michelin már ősidők óta foglalkozik gumikerekű vasutakkal is. Monorailekkel, meg a Madagaszkárban még mindig működő Michelin nevű vonattól kezdve a legmodernebb villamosokig. Itt Clermont Ferrandban a Michelin fivérek hazájában ma is gumikerekű villamosok járnak amiknek középen van egy vezető sínje. Felettébb franciás megoldás, de működik. Hülyék ezek a franciák, de komolyan kezdem megkedvelni az ötleteiket.
Igaz, kb úgy mint Csikós



A gumikerekű Michelin vonat

A villamos futóműve a múzeumban és az életben

Mikor a Michelin elég nagy céggé nőtte ki magát, elkezdett törődni az emberekkel (meg a marketinggel) nyomtatott igen komoly térképeket, kitáblázta az utakat, meg miegymás, persze ennek is külön austellung van.

A második világháború alatt még kórházat is nyitottak az egyik csarnok helyén. Volt ott színház, könyvtár, mifene. Na ez tényleg jófejség volt még és nem marketing. Meg állítólag nulla profittal gyártották a harci repülőket is.

Az egyik legnagyobb placc a Bibendum nevű Michelin babának volt szentelve.

Persze külön kis mozival, meg volt egy sárga Citroen HY furgon. Na egy olyat még el tudnék képzelni a flottában. Hátul elférne a V8 biturbo, kapna egy kis rat stylingot és lehetne riogatni az embereket vele mint valami Zs kategóriás horrofilmben.

Persze ez a sárga ez a riviérán teljesített szolgálatot és ezzel mókáztak a nyaralók között a Bibendumnak öltözött kistáskák, meg osztogatták a repicuccot mintha muszáj volna. Jelenleg pár Sony LCD monitor tartójaként funkcionál.

Volt egy Radial revolution névre hallgató szekció egy Traction Avanttal a közepén. Elég jó bőrben volt a darab, de ami kiverte a biztosítékot és abszolút nem számítottam és azóta is feláll tőle, az a Mille Pattes nevű gumitesztelő gép. Egy Citroen DS ből faragott widebody, lang  verzió két darab egyenként 250 lovas Chevy V8-al a hátuljában, 5 tengellyel amiből 2 kormányzott.



Ez valami beszarás.
Kamiongumikat teszteltek vele. Kilónyolcvannal tolták a 9 tonnás szörnynek.
Volt nemrég az Autofilián is róla egy poszt.
Ők a neten bukkantak rá valami fura lényre, én meg mikor nem is számítok rá, egyszer csak ott áll előttem, tapogatom, szagolom. Már ezért megérte felkelni. Gyorsan meg is nyitottam a használtautót valami perverz francia után kutatva.
Van is egy Citroen SM. Igaz ár nélkül. Gyorsan be is csuktam, mert most igazából egy Vollgrün 600SEL bálnára vetettem szemet, de azért nem tudtam megállni, hogy az XM-eket ne nézzem meg.Egyre fogynak sajnos. Főleg a v6osak.

Ezek az élmények után a Forma1es autó, meg a jövő víziói, hogy milyen levegő nélküli kereket találtak ki, már nem igazán mozgattak.
Két érdekesség volt még. Az egyik, hogy egy kisszériás abroncsgyártó tan és fejlesztő műhelyre nyílt rálátás egy üvegfalon keresztül, ahol a kísérleti és egyedi abroncsokat mókkolják és az új culágereket okosítják kifele. Itt mutatták be azt is, hogy hogyan nyomtatják ki, festik fel és vágják ki az egyedi mintázatokat.
Jut eszembe, valahol az útvonal közepe táján volt egy kamiongumik 4 életéről szóló sorozat, hogy milyen egy új, milyen mikor elkopik, aztán regroovolják, megint elkopik, új futófelülettel látják el aztán megint megmetszik. Így akár 500 ezer km-t is elmegy egy gumi. Az azért nem sámli. Ha ilyen lenne a Piroskombin, akkor még csak egyszer kellett volna cserélni rajta :)
A második érdekesség a vége felé amit említeni szándékoztam, csak belebeszéltem a saját szövegembe (hajnal fél egy van mikor írom) az igazából egy hülyegyerekeknek való játék volt. (Így tehát én felettébb élveztem) Egy stilizált pumpa volt amivel különböző kerekeket kellett felpumpálni és kitalálni mekkora nyomás kell bele. Volt meglepetés.
Versenybringa gumi 7 bar, személyautó 2bar, traktorgumi 1 bar, repülőgép kerék 15 bar, stb...

Ennyi élvezet után nem maradt más hátra, mint a shoppingolás. Itt visszafogtam magam, mivel egy kurva hűtőmágnes is 10 ajró volt, egy Tshirt meg 20 körül, de leginkább rendesen felette.
Már megint csak azokra gondoltam akiket szeretek. A MiamiWeissnak vettem egy hosszú jégkaparós hókefélőt, mert az a terv hogy vele megyünk síelni. Istenem hogy fogom kenni keresztbe havas szerpentineken... Addigra el is készülnek a téli Rial felnijeim és teljes Lorinser optikával vághatunk neki a teleknek is ezentúl.
Aztán az Énkatámnak vettem még egy kis szuvenyírt, de azt most nem árulom el, mert a végén elolvassa és oda a meglepi.