Szeretem az autókat, mióta az eszemet tudom. Az autók közül is a mai youngtimerek a kedvenceim, hozzájuk kötődöm a legjobban, hisz egy korosztály vagyunk, együtt nőttünk fel, a youngtimerek és én. Használtuk őket, bámultuk őket, vágytunk rájuk, matchbox-ként gyűjtöttük őket és közülük kerültek ki a Kedvenc Autóink. Nálam nincs ez másképp ma sem!

   A vonzódásom a Csillagos Márkához egy 1987-es nyugat-németországi nyaraláshoz köthető. Ott dőlt el, 9 éves koromban.

  A nyaralás Kelet-Németországban kezdődött, Jóanyám NDK-s levelezőpajtásánál vendégeskedtünk egy hetet Kelet-Berlinben, majd, kihasználva az akkor lehetséges valutakeret + dugipénz + egyéb jokereket, egy hét Nyugat-Németország, München és a Bajor-Alpok vidékével folytattuk.

Autós szempontból a második hét az érdekes: sokkot kaptunk attól, amit láttunk!

A család két éves, Fater által pedáns rendben tartott, szigorúan alapmodell Skoda 105s-ével (hűséges társunk volt sokáig a Gyors-Kényelmes, ma már ő is youngtimer lenne) a Nürnberg és München közötti autópálya harmadik, legszélső sávjában biztonságos 100-110 km/h-val tempóztunk, miközben a belső két sávban a Málenykij Kolléga által említett „más világ” közlekedett: a középső sávban az átlagosan haladó nyugati kocsik, Golfok, Kadettok, Escortok, Pözsók-Rönók-Fiatok, stb. poroszkáltak, a belsőben pedig a nagy halak: Mercedesek, BMW-k, Audik és különbőző sportkocsik zúgtak el fénysebességgel, a legnagyobb nyugalomban.

Öcsémmel stipi-stopi játékot játszottunk és kis idő múlva a túladagolástól ölre mentünk, mert már nem tudtuk fejben tartani, hogy összesen ki mennyi és milyen autót stoppolt le magának. Ebben a kérdésben talán azóta is akadnak még fehér foltok, de ami megdönthetetlen tény marad: azon a ’87-es nyári délután, az A9-es autópályán Nürnberg-München viszonylatban minden minket megelőző Mercedest én stoppoltam le! (Minden BMW-t meg az öcsém, de ezt most nem kérdezte senki :)  )

   Ott és akkor lenyűgöztek a Mercedesek, ahogy feltűntek és eltűntek…kecsesen és elegánsan nem tolakodva, mégis tiszteletet parancsolóan suhantak tova a legnagyobb nyugalomban, zavartalanul…!

Aztán München után az egyik parkolóban ott állt egy megtestesült vágy: egy ma már klasszikusnak számító, de akkor új Mercedes, a 124-es sorozatból. Limuzin, fekete, elegáns, menő!!! Persze még a Skodából lestoppoltam, majd kiszállás után jött az élmény: körbejártuk, megnéztük, bekukucskáltunk az ablakon, hogy mennyi van bele írva, fényképezkedtünk, egyszerűen nem tudtunk betelni vele.

Két kis ungarische betyár és a W124 anno 1987

  Azóta is a Csillagos Márka elkötelezettje vagyok. A vonzódás örök, szerencsére a sorsom úgy hozta, hogy pár éve már Mercedes kormányt is forgathatok, de ez már egy másik történet, egy következő post.
  Elöljáróban mutatok egy posztert, amit valamikor ’92 környékén 14 éves fejjel tettem ki a szobám falára; többször átragasztottam, pecsétes, gyűrött, de azóta is őrzöm: