Mivel szép lassan eladogattam az összes, megunt felni garnitúrámat, kellett valami, ami feldobja a kéziváltóst, ha lekerülnek róla a télikerekek. Szabi megoldotta a kérdést, adott nekem egy garnitúra pentát. Mivel a felnik nem voltak a legjobb állapotban az első lépés a görgőzés és a peremesztergálás volt. Utána jött a kromofág, mivel a felniket polírozni akartam, és ezért a szemcseszórás nem jöhetett szóba. Így néztek ki, a festék lemaratásakor:
Ezután jött a polírozás, ami olyan eredményt hozott, hogy megérte várni rá. Az esztergálás ellenére is maradtak a peremben hibák, de a polír eltüntetett mindent. Igaz a felni élei is lekerekedtek, de sebaj, a csillogás kárpátol! Ezután a felnik csiszolása, festéshez előkészítése következett.A már kész polírt lemaszkoltam, nehogy megkarcolja a csiszolópapírral. Hamar végeztem a csiszolással, mert segítségem is akadt, a 4 éves unokaöcsém, Marci személyében, aki lelkesen segített, jól összkoszolta magát:) Eztán a polírozott és fényezett felületet elválasztó maszkolás volt már csak hátra, jöhetett az alapozás, töltőalapozó majd a festék. Fényes feketék lettek a küllők, ahogy az 500-asomon. Mivel szombat délután végeztem, és nem akartam keddig várni a felgumizással, egy mindig készenlétben lévő szerelő cimbora fel is dobta rá a gumikat, ez lett az eredmény:
Eléggé hasonlít már az 500-ashoz, nem? :)
Utolsó kommentek