A következő kis modelltörténetet a saját birtokomban lévő információk alapján kezdtem el szerkeszteni, remélhetőleg kimerítő információkkal szolgálva a téma iránt érdeklődőknek.
Ez valamikor 1988-ban kezdődött, amikor a Daimler-Benz szerződést kötött az AMG-vel a motorsportban történő közös részvételre. Az összefogás eredményeként született W201 190E Evolution szériák sikert sikerre halmoztak a versenypályákon.
1990 mérföldkőnek számított, mivel ettől kezdve a szériaautók területén is meghatározó együttműködés vette kezdetét. Azóta az AMG termékeket a Mercedes-Benz márkakereskedők hivatalosan értékesítik.
A modellváltás bekövetkezett 1993-ban, amikor elkészült az utód W202 C osztály és 1994-ben pályára gurult a versenyváltozat is, amit 2,5 literes V6-os szívómotor hajtott több mint 400 lóerővel. Ezzel az autóval ismételten simán, immár negyedszer diadalmaskodott a márka a DTM-ben.
1993-ban mutatkozott be az első együttesen konstruált utcai személygépkocsi, a C36 AMG. Az AMG ebben az évben levédett márkanévvé vált.
A C36 AMG egy eredetileg széria C280-as Sport készre szerelt változatának az átdolgozásaként született meg. Ezzel a megoldással az autó továbbra sem szakadt el a klasszikus AMG hagyománytól, miszerint a tulajdonos egy széria autó átépített változatát kapta meg, annyi különbséggel, hogy már nem neki kellett elvinnie az átépítésre(mint 1990 előtt), hanem készen vehette át a kiszemelt Mercedes-Benz kereskedésben.
Az autókat Affalterbach-ban szétszerelték, majd jelentős átdolgozás következett.
Ez érintette a karosszériát, a futóművet, a motort, a kipufogórendszert, az erőátvitelt és az utasteret is.
Igyekeztem összeszedni a felszereltséget(a teljesség igénye nélkül), ami többé kevésbé mindhárom AMG modellben nagyvalószínűséggel megtalálható:
ABS, ASR, ESP, BAS, indításgátló, ködlámpa, rendelhető gyári xenon lámpa, parkradar, tempomat, motoros mozgatású, fűthető sportülések, multikontúr ülések, kárpitozás választhatóan szövet vagy bőr(ami lehetett kétszínű is), négy légzsák, klíma, motoros tetőablak, négy darab elektromos ablak, AMG műszeregység, bőr kormány és váltógomb, ki-be és később le-fel is állítható kormányoszlop, motoros mozgatású és fűthető külső tükrök, távirányítós központi zár, dönthető hátsó fejtámlák, osztottan dönthető hátsó ülés, első - hátsó könyöklő, hátsó roló, Bose hi-fi, választhatóan fa vagy carbon mintás betétek, stb.
A karosszéria agresszívabb spoilerezést kapott, a futóművet felkeményítették, 25mm-el alacsonyabbra ültették és a fékrendszert nagyobbra cserélték, elöl 288mm-es hűtött hátul 278mm-es tárcsa. A stabilizátorokat felváltotta egy erősebb kivitel.
Az autó 17”colos monoblokk AMG kerekeket kapott alacsonyprofilú gumikkal.
A típust kezdetben a régebb óta szolgálatot teljesítő 4 fokozatú automata váltóval szerelték, majd később érkezett az 5 fokozatú automata váltómű.
A legérdekesebb és legjelentősebb beavatkozás a motort érintette, ami eredetileg egy 24 szelepes, 2800 köbcentis, változó szelepvezérléses, soros hathengeres erőforrás az m104-es motorcsaládból.
A furatokat 1,1mm-el nagyobbra méretezték(280: 89,9 mm , 36AMG: 91mm), a lökethosszt is jelentősen növelték (73,5 mm - 92,4 mm), a sűrítési arányt 10,5:1-re emelték. A dugattyúkat egyedileg gyártották a motorhoz, a hengerfejen is végeztek apró módosításokat, a motor „hegyesebb” vezérműtengelyeket kapott és a főtengelyt is erősebbre cserélték, aminek külön érdekessége, hogy egy diesel modellből érkezett (350sd).
A motorelektronikát természetesen átprogramozták, de software-t leszámítva ez is ugyanaz maradt, mint a széria 280-as változaté. A motoron lévő elektronikai és egyéb alkatrészek szintén nem különböznek a széria 280-as változattól.
A beavatkozásoknak köszönhetően a teljesítmény 280 lóerőre és 385Nm forgatónyomatékra nőtt.
A gyorsulási adatok: 0-100km/h 6sec, maximális sebesség 250km/h (elektronikusan korlátozva)
A típust 1997-ig gyártották.
A gyár 1998-ban megszüntette a soros hathengeres benzines erőforrások gyártását, ekkor lépett színre a C43 AMG.
A C43 AMG volt a gyár történetében az első olyan modell amit teljes egészében Affalterbach-ban szereltek össze.
A C43 kategóriájának első V8-as motorral gyártott autója lett. Követve a kornak megfelelő német sportszedán gyártási hagyományt, ami a következő volt: végy egy kisebb karosszériát és tegyél bele egy nagy motort.
Ennek a filozófiának köszönhetünk a kategóriában olyan konkurens autókat, mint a BMW E36 M3 3.0/3.2, az Audi S4 2.7V6 Biturbo és a Mercede-Benz C43 AMG, amit gyártottak szedán és kombi kivitelben is.
A módosítások a széria C osztályhoz képest a C43 AMG esetében is jelentősek. A futóművön tovább sikerült javítani, ami inkább a fékhatásban és a kanyarodási képességben jelent előrelépést, az előd C36 AMG-hez képest. A 17” monoblokk AMG kerekek és az alacsonyprofilú gumik e modell esetében is természetesek.
Az autó fékrendszere hatásosabban dolgozik, mint a szintén vele egykorú, ámbár más kategóriába tartozó Ferrari 355-é, köszönhetően a négy darab hűtött, nagyméretű elöl 334mm, hátul 300mm átmérőjű féktárcsának és a fékasszisztensnek, ez a maga korában jelentős fegyverténynek számított.
Érdekességként jegyzem meg az autó a kategóriájának legrövidebb fékútját produkálta a teszteken!
A motortérbe a Mercedes új generációs alumíniumból készült, magnézium szívósorral ellátott, duplagyertyás, hengerenkénti háromszelepes, SOHC vezérlésű, V hengerelrendezésű motorcsaládjának 4266 köbcentis nyolc hengeres motorja került.
A V8-as motor majdnem megegyezik a széria kivitellel. Sokkal kevesebb módosítást végeztek el rajta mint a C36AMG motorján.
A szívóoldalt nagyobb kapacitásúra alakították, hegyesebb vezérműtengelyeket, átprogramozott elektronikát és módosított kipufogórendszert kapott. Ennek következtében a teljesítmény az alapmotor 278 lóerejéhez képest, 306 lóerőre emelkedett, 410Nm-es forgatónyomaték mellett.
A váltó az R129 SL500-as 5 sebességes, elektronikus vezérlésű, automata „manumatic” elnevezésű szerkezete. 2000-ben szoftverfrissítést kapott a váltóelektronika, melynek következtében annak működése, élettartama és az autó menetteljesítménye is javult.
Az autó gyorsulása 0-100km/h 5,8 sec/6,0 sec(t-modell) maximális sebesség 250km/h(elektronikusan korlátozva)
A W202-es széria gyártásának végén született még egy AMG modell, amit nagyon kevés példányban és nagyon rövid ideig gyártottak.
A C55 AMG, ami a W210-es E osztályban már dolgozó 55 AMG motort és a hozzá párosított 5 sebességes, automataváltót kapta meg. A motor, a 430 V8 egy felfúrt és lökethossz növelt változata, ami megkapta ugyanazokat a módosításokat is mint a C43AMG motorja, 354 lóerő mellett 510Nm nyomatékot produkált, az autó 95%-ban megegyezik a C43 AMG-vel, annyi különbséggel, hogy a differenciálművet és a féltengelyeket cserélni kellett a megnövekedett teljesítmény miatt.
Az autó 0-100km/h órára 5,5 mp alatt gyorsult a végsebesség szintén elektronikusan korlátozott 250km/h.
Mindhárom modellre jellemző a sebességkorlátozás eltávolítása után az elérhető jelentős végsebesség növekedés, amit gyári adatok nem támasztanak alá. Az interneten keringő fényképek és videok 270-300km/h sebességekről árulkodnak.
De törekedjünk ezekkel az autókkal a nehezen betartható sebességhatárokon belül autózni, már ahol lehetséges… Hagyjuk meg azok túllépését a kisköbcentis autók vezetői számára, hogy sikerrel konstatálhassák, autójuk alkalmas a félelmetes 130km/h-ás autópálya tempó elérésének és esetleges meghaladásának varázslatos élményét nyújtani.
Szerző: Csörögi Csaba "aka" Cs.Csabi
Utolsó kommentek