Most rajtam a sor, hogy beismerjem, én sem tartozom a „normális” emberek közé. Ennek ugyan már többször tanúbizonyságát tettem, de talán a most bemutatandó vas mutatja a legjobban, mekkora barom is vagyok.

Olyan másfél éve lehetett, hogy Szabi barátom (nem szabad rá hallgatnom többet, ő találta az 500-ast is) beszúrta a fórumra, egy szétrohadt, iszonyatosan lepukkant, golyó nyomokkal díszített, PÁNCÉLOZOTT, 450SEL képeit.

Már akkor elindult az agyam, hogy egy ilyen jármű méltó darabja lenne a gyűjteményemnek, elkezdtem hát álmodozni, hogy mi mindent lehetne varázsolni belőle, és mindenféle történetet szült a fantáziám, hogy miken mehetett keresztül a gép, mire ilyen állapotba került. A kezdeti lelkesedés után szerencsére csillapodott a dolog, és hely sem volt, ahova tehettem volna, így egész jól feledésbe is merült. Egészen tavaly májusig, amikor a klub Visegrád-esztergomi találkozója után hazafelé, Pécs felé vettem az irányt, hogy Szabiéknél töltsek egy hosszú hétvégét, természetesen az ilyenkor elengedhetetlen kamurestaurálással, aminek a célpontja a K-jetronic volt, de erről majd egy másik posztban.

Mikor hazafelé jöttem, Szabiék is abba az irányba indultak, mentek a Balcsira. Mivel majdnem útba esett a páncélos, elmentünk, hogy végre lássam a saját szememmel is. Hát, aki azóta látta a gépet, mindenki hülyének gondolt, de nekem megtetszett. Igaz, ebben fontos szerepet játszott a 4 centi vastag üvegek, a tökéletes (igaz napszítta) kék plüssbelső és a 180k km-t mutató óra.

Nagyon lepusztultnak tűnt szegény, de jobban megnézve csak a páncélozás miatti hegesztéseknél rohadt és a sérüléseknél. A motortér üres volt, se motor, se váltó nem volt már benne, sőt, valami barbár az erőforrás kivételekor a csatlakozókkal sem bajlódott, elvágta a vezetékeket, csöveket. Még jó, hogy a Kjet egyszerű, mint a zsebpeca, így nem lesz vészes majd újra bekötni a szükséges dolgokat. A klíma ellenben megvolt mindenestől, a csőrendszer bontatlan, a kompresszor pedig egy drótra akasztva lógott a nagy ürességben.

Gyorsan meg is néztük, van-e még benne nyomás, a szelep megnyomására gázfelhővel válaszolt a rendszer! Itt már tudtam, hogy megveszem, a szétlőtt üvegek és a rozsda sem tudott már meghátrálásra bírni. Meg is alkudtam az eladóval, és megegyeztünk, hogy amint tudok helyet teremteni a kocsinak, jelentkezek, és megyek érte. Talán a hely biztosítása volt a legnehezebb feladat, meg kellett győznöm a szüleimet, hogy ezt is náluk fogom tárolni, mint ahogy a többi autómat is. Nem volt felhőtlen az öröm, de végül beleegyeztek, hogy ha az egyik régi épületet kitakarítom, rendbe teszem, akkor mehetnek oda a 2. garázsban tárolt cuccok, és beköltözhet a garázsba a páncélos. Július közepére sikerült fuvart szervezni, és megkezdődött a nagy vas hazaútja. Aminek első lépésében ki kellett cibálni az eddigi nyugvóhelyéről, amihez a simagumis Samurai erejét ki kellett egészíteni pár emberi wattal is.

De elég hamar az autómentőre került a vas (ami a kocsi nagy tömege miatt egy teherautó-mentő volt….) és elindultunk hazafelé.

Persze amikor a szüleim meglátták, hogy már megint milyen romot akarok náluk betárolni, majdnem visszakozz lett, minden voltam, csak normális ember nem, de szerencsére 10 perc múlva már csak vigyorogtak, és segítettek betolni az új rejtekhelyére. Azóta sajnos sokat nem változott az állapota, de a lázas alkatrészkeresés megindult. Misi barátomnak köszönhetően lett V8-as motorom, automataváltóm, és majdnem minden olyan csecsebecsém, ami hiányzott vagy sérült volt az autón. Most már csak idő kéne, hogy neki is tudjak látni. A terv hasonló, mint az 500-assal volt hajdanában, korabeli tuningos, hótolós, porig ültetett, penta felnis gép lesz, valami dögös színkombinációban. Már meg is van, hogy milyen lesz pontosan, de azt nem árulhatom még el. Stay tuned!