by Mercike

A történetet úgy kezdeném,hogy a csillagosok iránti megvilágosodásom kezdete óta a sors szeszélye folytán mindig kéziváltós,tempomat nélküli stuttgarti autót sikerült természetesen használtként vásárolnom.
Kicsit HPG automatás posztjára visszautalva fiatalabb koromban a sportosabb vezetés iránti igény nálam kizárta a bolygóműves erőtemetőket, később meg az egyébként kihagyhatatlan vételek lettek valahogy  mindig stiftes váltósak. Tizenvalahány év távlatából ilyen volt az első W123 300D ,meg az utána következő W124 200D,a 250D turbo, és ilyen a mostani nagy kedvenc huszonnégyes E300D is. Így teltek az évek boldog kuplungolások közepette, de a tempomat mindig is nagy vágyálmom volt a gyári extrák közül.

Talán máig sem változott volna meg ez a helyzet, ha nem futottam volna össze egyszer az utcán aranykezű szerelő-klubtársunkkal, Csabai Sanyival.

Őróla annyit illik tudni, hogy régebben a bontószökevénynek is minősíthető 123/200D-jét hozta fel ismeretlen mennyiségű idő, és anyagi ráfordítással egy igen jó állapotú, közepesen felszerelt W140-es szintjére, és az aktuell 124/E250-ese is igen szépen fejlődik a megvásárlása óta.
Nos, beszélgetés közben meglepődve láttam az ő szintén kéziváltós autójában a közismert egyszem kombinált indexkapcsoló fölött páváskodó tempomat kart. No erre már nálam is beindultak a pavlovi reflexek, innentől kezdve nem volt megállás.

Sanyi készségesen elmagyarázta a beszerelés buktatóit, adott kapcsolási rajzot. Megsúgta azt is, hogy bár nem túl drágán rendelhető a tempomatkarhoz való kivágással ellátott kormányoszlop burkolat, de a kivágás helye az enyémben is megtalálható. Végül egy, az én autómhoz illő tempomatkarral adta meg a végső lökést a projecthez.
Az első szabad hétvégémen lebontottam a kormánykereket, a kombikart és a kormányburkolatot a kar beszerelése végett. Erre a műveletre, és a későbbiekre is jellemző volt az a nem tudom, más típusoknál is talán előforduló-, de a 70-es, 80-as évek Mercedeseit mindenképpen jellemző gyári filozófia, hogy egyrészt az autóban az őt a típusa szerint megillető alap kábelrendszeren kívül a beszerelt extrák az eredeti drótok mellé fűzve, de attól fizikailag elkülönülő önálló vezetékköteggel vannak beépítve, másrészt szinte az összes gyári kiegészítőnek ott van a megfelelően kiképzett, előkészített, de üresen hagyott helye, az összes szükséges rögzítési ponttal, egyebekkel. Így valóban könnyű volt  a kapcsolókar beszerelése, és a burkolaton a szükséges kivágás elkészítése. A kombikar, a burkolat, kormány alatti szalagátvezető és a légzsákos kormány visszaszerelése után az első felvonás sikerrel zárult.
Így már vezetés közben átszellemült arccal lökdöshettem hanyagul a tempomatkart, bár egyéb alkatrészek híjján még ilyenkor nem történt semmi, de már ez is nagyon tetszett.

Közben jól körüljárva a kérdést már tisztában voltam a még beszerzendő egyéb alkatrészekkel. A tempomat részei a már említett karon és burkolaton kívül még maga a vezérlőelektronika, a kábelköteg és az állítómotor. Alapfeltétel még, hogy a kilométerórában legyen sebességjeladó is, ez nálam szerencsére a külső hőmérő miatt már adott volt. Ilyenkor jól jött az a tény, hogy a sokévnyi „csillagfüggés” alatt sok hozzám hasonlóan elvakult Mercedes-kedvelő emberrel hozott össze a sors és közülük néhány igazi jóbarátra is leltem.
Az első tapogatózó érdeklődések náluk szinte azonnal meghallgatásra találtak. Sághi Iván barátom egy vezérlőelektronikával és a kábelköteggel, no meg az igényes beépítést segítő gyári sebességjel-elosztó vázzal ajándékozott meg, az autómon a szervízgényesebb javításokat végző, általam szintén nagyon kedvelt és megbecsült monori Mercedes-szerelő, Kuzma „Lekvár” Pisti meg első szóra kezembe nyomott egy, a műhelyük alkatrészhalmában lapuló, kissé koszos stellmotort. Ez a motor nagy örömömre egy alaposabb tisztítás után úgy nézett ki, mint a gyári új. Így már minden adott volt a sikerhez és így már fel is gyorsultak az események.

Egy délutánomba került a kilométeróra egységet, meg a kormány alatti burkolatot eltávolítva  beszerelni az előkészített helyére az elektronikát, a sebességjel-elosztót, behúzni a helyére a kábelköteget, és a megfelelő csatlakozókkal elektromosan összekötni a részegységeket. Sebességjel, kapcsolókar, elektronika csatlakoztatása, no meg a féklámpa kapcsolóra is szükséges besorolni az eredeti köteg elé az illeszkedő csatlakozóval a táp, illetve a fékezésre történő azonnali tempomat-oldás érdekében. Ezzel az utastérben gyakorlatilag kész volt minden, maradt a motortér-egy következő napra. Annyi híjja még volt a dolognak, hogy bár a stellmotor azonos szinte az összes korabeli Mercedesben, de a motor tartóbakja minden blokknál más. Az én OM606-os erőművemhez  önmagában ilyen bakot vélhetőleg a „mission impossible” kategória lett volna találni, nem is kisérleteztem vele.A Mercedes-Benz Hungáriánál dolgozó barátom, Juhász Péter segített a szükséges cikkszámok beazonosításában, így már könnyű volt a Kárpát utcai vezérképviselet alkatrészeladásán megrendelni a hiányzó elemeket. Az eladó kissé csodálkozva jegyezte meg, hogy ezekből az alkatrészekből a belátható múltban soha nem volt kiszállítás. Nemhogy itthon, de még a jól ellátott salzburgi nagyraktárukban sincs egy darab sem. Szerencsére kis utánjárásra a gép kiderítette, Stuttgartból még megrendelhetőek a vasak, és cca 14 000 forint kifizetése után kezembe volt a papír, aminek bemutatása után pár nap múlva a kezembe nyomták az alkatrészes srácok a vágyott dolgokat. A borsos árat jócskán ellensúlyozta a gyönyörű, új, sárgára eloxált stellmotor-állvány látványa.

A finálé egy teljes vasárnapot vett igénybe, mert az állítómotor beépítéséhez az OM606-nál le kell bontani a szívósort, hogy alatta a blokk oldalán természetesen gyárilag meglévő menetes furatokba csavarozhassuk az ideilleszkedő frissen vásárolt stellmotor-házat. Aztán már csak felpattintottam a szintén újonnan vásárolt, mindkét végén műanyagfejes rudat, ami összekapcsolja az állítómotort az adagolón szintén gyárilag ottlévő gázkarral. Az elektromos stekker összekapcsolása és a szereléshez lebontott elemek visszaépítése után kézmosás és jöhet a próba. Kimentem a nyílt országútra, felgyorsítottam annyira, hogy ötödikben szépen suhanjon a gép, elmormoltam egy fohászt, elmozdítottam a tempomat vezérlőkarját, leléptem a gázról,és nem történt semmi!!!
 Bár a különböző helyről összeszedett alkatrészek előzetes kipróbálás nélkül pláne magukban hordozták az üzemképtelenség lehetőségét, és fel is készültem lelkileg a kudarcra, de azért mégis elképzelhetetlen csalódás lett úrrá rajtam. Ennyi utánjárás, munka után micsoda igazságtalanság ez kérem! No mindegy, majd lesz valahogy ezután is élet jelszóval gurultam szomorúan tovább, és csak szórakozásképpen lökdöstem minden irányba a tempomatkart, amikor kikerekedtek a szemeim. Hoppá,hiszen egyszerre csak magától ment a vas!Hogy is van ez? Gyorsan megálltam,és felhívtam egy régóta automataváltós Mercivel járó cimborát, aki felvilágosított a számomra addig teljesen ismeretlen extra helyes kezeléséről.
A bibi ott volt, hogy az első próbánál én tudatlanul a memória funkciót kapcsoló irányba húzva a kart próbáltam működtetni a berendezést, természetesen előzetesen berögzített sebesség nélkül hiába. A telefonos segítség után helyre állt a világ rendje, a készülék helyesen kezelve hibátlanul működött. Rögzített, gyorsított, oldott és emlékezett, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Annyi hiba azért azóta előjött, hogy az első sikeres napok után a funkciók közül a karral végezhető lassítás megszünt működni. Mivel a többi feladatot azóta is hibátlanul végrehajtja a rendszer, ez nem zavar annyira, majd a jó tavaszi napok egyikén annyit megnézek, nem-e a kar esetleges érintkezési hibája miatt van ez, mert akkor könnyű lesz orvosolni. Ha nem úszom meg ennyivel, akkor vélhetőleg  megtanulok együttélni a kis hiányossággal, mert a lényegében fontos sebességtartás ettől függetlenül kiválóan működik.
Az originál rendszerhez képest még annyi hiányossága van az én utólagos beépítésemnek, hogy  nálam hiányzik a kuplungpedál mellől az annak benyomására a rögzített tempomatot a fékezéshez hasonlóan azonnal oldó kapcsoló. A gyári tempomatos kéziváltósoknál-mert bármilyen hihetetlen, van ilyen is, szóval ott más a pedálbak, ott van helye a szükséges kapcsolónak. Mivel a sebességrögzítést túlnyomórészt ötödik fokozatban ,nyugodt közlekedési körülmények között használom, bár elismerve a szükségességét, de nem látom a gyakorlati hiányát ennek a biztosításnak. Legalábbis nem annyira, hogy a vélhetően kellőképpen drága ide való pedálbakot megvásároljam, és nem kis munkával beszereljem. Ez legyen az én alkotói szabadságom engedménye a tökélyből.

Így is teljes megelégedéssel tempomatozom azóta is, ahol csak lehetséges, és egyedül azt bánom, hogy mint oly sok mást az életben, ezt is miért nem csináltam meg jóval előbb?