Simán offtopic poszt lesz, de igyekszem majd egy kis Mercedest is belecsempészni a mesébe. A lényeg az, hogy rongyos kis életem egyik felejthetetlen napja zárul lassan.

Aki komálja a repülést, annak tetszeni fog. Aki nem, az le van sajnálva.

Az úgy volt, hogy a mi cégünk is rá van szorulva a forgalomra, ezért egy gyors döntést hozva lerepültem Fokvárosba egy kis üzletet felhajtani.

Az elsö repülös élmény Frankfurtban várt. Airbus A380-800, a világ jelenlegi legnagyobb utasszállítója, nekem premier volt. Hurrá, jó nagy dög és ráadásul milyen csúnya is. De legalább jó halk. Megvan, kipipálva.

Dél-Afrika önmagában is nagy fless, Fokváros meg a koktélcseresznye a torta habján. Odabax és kész. A rutinos (és pénzes) turisták inkább december-január környékén jönnek, mert legalább elmenekülnek a szürke európai télböl, nekem nem sok választasom volt, így hát a helyi télvíz idején jöttem. Ami 17-18 fok mellett azért nem is olyan borzasztó, legfeljebb a pálmafák vacognak. Tárgyaltam egy napot az importörömmel, mára pedig egy új cég jelentkezett be. Hö, C63 AMG-vel jöttek elém. Nem szóltam semmit, elmentem hozzájuk, tárgyaltunk, ebédeltünk. Ebéd elött viszont jeleztem, hogy igazán nem akarok bunkó lenni, de nekem negyed háromra ismét a szállodában kell lennem, mert van még egy programom.

A cégtulaj csak vigyorgott és az odafele félórás utat visszafelé 20 perces szintidö alatt tálalta.

Utasként nem volt annyira megnyugtató, mintha én tolnám a négyszázötven-valahány lóeröt a szerpentinen. Külön hülyén érzi magát a rendes európai ember, ha a bal egyben ül és mégsincs elötte kormány. No mindegy, a hülye illatosító meg a sportos vezetés kicsit felkavarta a gyomrom, pedig az igazi program csak ezután jött.

Boldog apák napját, kedves malenykij polgar, megajándékoztam magam egy helikopter repüléssel. Van a sima turistalehúzás, meg van az ultimatív parasztvakítás: Huey Combat Flight Experience.

A gusztustalan illatosító még az orromban volt, és most következett az, amihez alant majd beszúrom a jutyúbos videót is: 30 perc bohóckodás egy olyan helikopterrel, amit igazából nem mürepülésre, hanem inkább kisebb csapategységek szállítására találtak ki, leginkább akkor, ha már sebesültek voltak. Bell UH-1, mint Utility Helicopter, más néven Huey. A németek Teppichklopfer néven emlegetik, ami annyit tesz, mint szönyegporoló, mert a kétlapátos rotor miatt nagyon jellegzetes hangja van. 1956-ban repült elöször a masina, és föszerepet játszott Vietnamban, no meg a háborúról készült filmeket sem adjuk meg, ha valamelyik jelenetben nem húz el alacsonyan egy Huey.

Repülös szemmel tulajdonképpen youngtimer, mert a civilizált országokban 30-40 év után kivonták öket a hadrendböl, de a világ kevésbé boldogabb helyein, mint pl. Libanon, vagy Salvador, talán a mai napig repül a gép csillió változatának valamelyike. 

Indulás elött: 

A hangár melleti irodában kap a turista egy rövid briefinget, miszerint zárt cipö kell, fényképezögépen és napszemüvegen kívül semmi motyót nem vihetünk magunkkal, le leszünk szíjazva, kiszállás után nem ugrálunk ki, hanem megvárjuk, amíg segítenek kiszállni, utána pedig a piros téglalapban gyülekezünk és különben sem megy senki a farokrotor felé, mert az ártalmas az egészségre. Továbbá felhívják a figyelmünket, hogy nyitott ajtóval repülünk, úgyhogy tényleg ne szórakozzunk. Persze alá is írunk egy nyilatkozatot, hogy tisztában vagyunk vele, miszerint blablablablablabla.

Sosem gondoltam volna, hogy jól jön a magasságom és a céges pénzen nagy fáradsággal összeszedett túlsúlyom. Pedig így volt: Iain, a szótlan pilóta, végigméri a gyagya turistákat és testsúly alapján rendezi el öket a gépben. Nyertem! Bal oldalt ülök, közvetlenül a nem létezö oldalajtó mellett, lábfejem mellett a nagy luft. Iain beröffenti a gépet, hamarosan fordulaton van, megjön a jellegzetes klopfoló hang is, egyedi ritmussal rázkódik a vén doboz a földön.

Kímélö felszállás és forduló, elindulunk a kikötö és a part felett a "bevetés" helyszíne felé. A panoráma leírhatatlanul szép.

Egyik oldalon az Atlanti Auchan, a másikon pedig a jellegzetes fokvárosi látkép, Táblahegy, kikötö, ropi, perec, miegymás.

Még nyugis az út, hadd szokják az utasok a zajt meg a huzatot. Ami mellesleg akkora, hogy ha rossz helyen tartom ki a fényképezögépet a helikopterböl, akkor a szelek hátra meg lefelé tekergetik a 300-as telével ellátott és önmagában sem könnyü vázat. Mindegy, kellemes horizontális repülésnél nagy élmény a semmi mellett ülni, magasság 1000 láb,  sebesség 100 csomó, a víz kék és zöld, jé, ott egy hajóroncs, milyen cuky.

Aztán index jobbra, Iain nyom egy kisebb kanyart és megkezdödik a hübamme. Vérmérséklettöl függöen vow, fuck, oh my god, yippey, meg ilyenek hallatszanak, vagy csak megfagy az utas ereiben a vér, aztán vagy sikerül csendes mosollyal leplezni a beszarást, vagy nem. Pedig tényleg nem mürepülö, csak egy ócska traktor repül itt, viszont Iain megdolgozik a pénzéért. Meredeken emelkedik, lecsap, legyezöt csinál, aztán lemegy mélyrepülésbe a fák fölé, amiböl nagyjából ennyit örökített meg a fényképezögép:

Felgyorsulunk, aztán amikor a fák fölött végigkentünk 110-120 csomóval, és rohamosan közeledik egy magasabb facsoport, Iain az utolsó pillanatban felrántja a cuccost, utána balra elejti a masinát, a talaj felett felhúzza, nyélgázon nekirepülünk egy dombnak, de aztán mégsem, mert megint felhúzza. Hoppá, a domb túloldalán meg van egy kis mélység, ami innen még nem látszott, Iain beleejti a semmibe a helikoptert, hujjujjjujujj vazze, ez egy komoly vidámparki élmény. Föleg a szük és meredek fordulókban amikor balra kinézel és a talajt vagy az óceánt látod, nem a horizontot. Iszonyatos zaj és huzat továbbra is, aztán leteszi a gépet egy tisztáson, de csak azért, hogy felkapja, megint nyélgázon kenje pár méterrel a fák fölött és utána megint emelkedjen, szüken forduljon, zuhanjon, jiso ráz, sose halunk meg, ha nem most.

Toljuk még egy kicsit pár méterrel a víz fölött, és egész hozzá is szoktunk már a bohóckodáshoz, szinte terápiás nyugdíjas buziként ülünk a huzatban, amikor Iain ismét 1000 lábon tereli vissza a Hueyt a heliport felé.

Lehet megint panorámát fotózni, ha már visszaállt a vérnyomás. Alattunk a part, utána golfpálya, jobbra Robben Island, a börtönsziget, ahová többek között Nelson Mandelát utalták be 18 évre. Elöttünk ismét a Táblahegy és Fokváros, VB-stadion, memory overflow error van, nehezen vesz be az agy ennyi szépséget, pláne úgy, hogy még el van foglalva a bevetés feldolgozásával.

Sima leszállás, kikapcsolják az öveket, kiszállunk, fotóznak bennünket, Iaint, a helikoptert.

Ült mellettem egy helyi fazon, aki apák napjára kapta a repülést a feleségétöl. Neje a kiszállás után megkérdezte, hogy milyen volt, mire emberünk csak annyit mondott, hogy jön holnap reggel is. És igaza van. Borsos a beugró, de aki szeret repülni, annak ez jó kis drog.

Itt az ígért videó:

Ez meg az ígért ontopic téma, mert a kiszállás után benéztem a hangárba, hogy mi is az a fekete izé. Mi lenne, ha nem egy játszós autó.

Na viszontlátásra.