- "Te egy állat vagy!!!" - mondta nemes őszinteséggel a Bende, amikor megmondtam neki, hogy.

- "Téged se lásson már orvos!" - ez volt Kugyi prof. véleménye a dologról.

Ez a post ugyanis arról fog szólni, hogy hogyan lehettem anmnyira hülye, hogy látatlanban vettem meg egy autót. Konkrétan ezt itt, ni: Így nézett ki 2004. szeptemberében, amikor először kiszúrtam. Cool barátomat kértem meg, hogy vizslassa meg közelebbről, de aztán józan családapaként elvetettem az ötletet, hogy vegyek egy harmadik autót a flottába - mert akkor még megvolt az 500SE és a 320TE is. Miután azonban tavaly nyáron a gép újból felbukkant a használtautó piacon, sutba repült minden észérv és egyéb kispolgári attitüd - vesszen aminek vesznie kell alapon.

Helyi illetőségű ismerős Mercis elmebetegeknek köszönhetően az autóról volt azonnal infó és képanyag is, úgyhogy életemben először úgy vettem autót, hogy nem is láttam, csak képen. Átutalás elment, utána én is pár nappal a kocsiért. Bármilyen vészjóslóan kevés infó is volt a masina előéletéről, amikor megláttam a kereskedés udvarán terpeszteni, éreztem hogy elvesztem. Apróbb sérülések kívül, és eléggé lelakott belső fogadott, de igazából már nem érdekelt. A hidegen dadogva járó motor, a túl hangosan hörgő kipufogó, az alig fogó fékek és az ordenáró módon csúszó kuplung ellenére éreztem, hogy egy bitang feelinges gépre sikerült szert tennem. Így hát örömmel vittem haza az új játékszert, hogy otthon essen át az első komolyabb kárfelmérésen.