Hol volt, hol nem volt…., nem ez nem jó kezdésnek, mert Benz mindig volt, van és lesz!
No akkor fussunk neki újból. 1985 napsütéses nyarát élvezzük Bajorország egyik kicsi és felettébb gyönyörű falucskájában, ahol is rokon látogatóban leledzettem. Adott egy fiúgyermek, 14 éves testtel, és kb. 10 évesekre jellemző rajongással megáldva, mindennemű benzint zabáló helyváltoztatásra alkalmas járművek iránt. E fogyatékosságomra kedves szomszéd család fel is figyelt, és meginvitáltak egy kis sétakocsikázásra, szombat délutáni kikapcsolódásként a családfő által használt W123 280TE típusú „vadállattal”.



 A keleti autókon szocializálódott lelkem, (elvált szülők gyermekeként nem annyira dobált felfelé a pénz minket) ennek hallatán Jimmy 8 oktávját meghazudtoló magasságokban repkedett természetesen. Amikor az Autobahnon néma csendben suhantunk, és elpillantottam a sebességmérő irányában (természetesen csak stikában, nehogy már meglássák hogy kis hülyegyerek ezen élvezkedik) megdöbbenten láttam hogy a bűvös 200km/órás sebességet már rég túlléptük. Ez számomra akkoriban, olyan meghatározó élmény volt hogy a tudatalattimba bele égett egy éltre a márka iránti elkötelezettség. Aztán ifjú titánként természetesen én is végig próbáltam sok autómárkát, több-kevesebb sikerrel, mikor ’92-ben egy régi barátom vitt A-ból B-be a W124 300CE-vel. Ott és akkor elhatároztam, hogy az éppen aktuális vas megy piacra, és házhoz kerül egy csillagos! 
    

Elkezdődött a kegyetlen harc, a kínálat-igény-rendelkezésre álló pénzmag, hármas összeegyeztethetősége ügyében. Végül egy W123 300D lett a konszenzus eredménye, 1977-ből, manganbraun színben MB-tex-Stoff creme belsővel, full-fapad kivitel, tetőablakkal ellátva. A kép csak illusztráció.





Ez a vas 5 évig volt nálam, és nagyon sok kellemes időt töltöttünk együtt. Sajnos utána meg kellett szakítanom egy időre eme kellemes tevékenységet, amit néhányan csak „csillagtolás”-ként emlegetünk.

Folyt. köv….