Praktikus szemmel nézve ez egy haszontalan karosszériaváltozat. Most pedig igyekszem megígérni, hogy a post további részében figyelmen kívül hagyom a racionalitást. 

Maga a coupé szó franciául azt jelenti, hogy levágott. Olyan négykerekü lóhajtású járgányoknál használták, amelyeknél a zárt kabinban volt az utas helye, a kocsis pedig kint ült a szabadban, a levágott tetejü helyen. Eleinte a gépkocsiknál is olyan kiviteleknél használták, ahol a sofőr feje fölött nem volt tető, az utasoknak bezzeg jutott. Pl. az alant látható Bugatti Royale Coupé "Napoleon". Jó, nem egy tömegautó, de egy korabeli coupé.

Ugorjunk.

Az ötvenes évektől kezdve már exkluzív, kétajtós limuzinokra, vagy sportkocsikra biggyesztették a coupé jelzőt, ezek általában szép lapos hátsóval gyönyörködtették a szemet. Gyakran volt hátsó üléssor is, de ezek inkább szimbolikus értékkel bírtak.

A kilencvenes években a coupé kifejezést is utolérte az infláció, minden szart coupénak neveztek, aminek két ajtaja volt. Az egyik legdurvább példa a Renault Avantime volt, és bár tiszteletben tartom, hogy egyedi dobás volt a Renaulttól, de a Van-Coupénak titulált jármű marketingesei elmehetnek a 3,14csába.

Egy ortodox kupés (pláne ha Mercedes-rajongó) a következőképp definiálja a coupét. Két ajtó, harmonikus, hosszú tetővonal, ami vagy egy lapos hátsó szélvédöben folytatódik, vagy sok gyártónál egész a hátsó lámpákig tart. NINCS B-oszlop, ablakkeret sincs, és a meggy a torta habján a leereszthető hátsó ablak. Voilà:

Anyám ne hagyj el, de gyönyörü ez a W111 coupé...

A fairness jegyében megemlítem néhány más gyártó coupéját is, ami megdobogtatja a szívem.

Elsőre a BMW E24-es (gy.k. 635 CSI) sorozatát említem, mert sokáig előkelő helyen parkolt az álomgarázsomban. Hogy ki tervezte? Egy bizonyos Paul Bracq, áldassék a neve, akinek a rajzasztaláról olyan ikonok kerültek a köztudatba, mint a Mercedes W100 (a Hatszázas), a W113 (Pagoda), a W108/109, az állólányka, meg a BMW Turbo prototípus, azannyát.

Szép darab, na: 

Evezzünk egy kicsit át a nagy vizen. Az amerikaiak nagy rajongói voltak a kétajtós autóknak, és olyan coupékat gyártottak pl. a hetvenes években, amitől az átlag magyar autótulajdonos csak hörög. Kedvencem a Lincoln Continental Mark V, ami a maga nemében már obszcén. A méreteiről annyit, hogy az álomgarázsomat úgy kell majd megépítenem, hogy ez az autó is beleférjen. A motor? 6.6 vagy 7.5 literes V8, hehe.

Kanyar vissza Európába, hiszen a hitelválság végéig itt ülhetnék és sorolhatnám a szép coupékat, de azért jöjjön még egy talján barátainktól. Bajban vagyok, mert Pininfarina, Bertone, Vignale és társaik olyan mennyiségben ontották a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a szép coupékat, hogy méltán nevezhetjük őket a műfaj császárainak. Nesze, Fiat 130 coupé:

Alfa Vignale 2000 Coupé:

Lancia Fulvia Rallye 1.3S:

Hagyjuk, úgysem győzném idelinkelni a legszebbeket. Kérem a kedves olvasókat, hogy szíveskedjenek megnevezni 1990-ig a legszebb coupékat, kiválasztom a három legszebbet és már tolhatják is az utcámba.

Engem talán még a matchbox-tologatós korszakban fogtak meg a kétajtósok és azóta sem eresztenek. A csillagfertőzés óta sem csökkent a vonzalom, legfeljebb rájöttem arra, hogy a Mercedes ideális coupékat gyárt: nemcsak szépek, hanem biztonságosak és értékállóak is. Sőt, még praktikusak is: a 24-es coupém csomagtarója hatalmas, hátul is kényelmesen lehet ülni és a gyerekülést is bele lehet tenni, még az öv is elég hosszú. Arról már ne is beszéljünk, hogy Stuttgart milyen nyálcsorgatóan szép coupékkal ajándékozta meg az autósokat.

Lowtyó teljesen jogos észrevétele miatt frissítem a posztot: vannak azután azok a coupék is, amelyek tetővonala megállás nélkül, de annál szebben süllyed a farig. Itt már elég képlékeny az átmenet a coupé és a sportcoupé vagy vegytiszta sportkocsi között, úgyhogy mielőtt belezavarodnék, nézzünk rá inkább valami perverz példát, Iso Grifo:

Figyelem, egy rövid képorgia után a hajrá következik utána pedig vége a posztnak!

W128 (Ponton Coupé):  

W188 300S (Adenauer Coupé): 

W114:

W123 amerikai kivitelben:  

A végén pedig jöhet két valóban gyönyörü darab, mindkettőt az aranykezű Bruno Sacconak köszönhetjük. A W126 sorozat coupéja egyszerüen verhetetlen, egy valódi mestermunka. Szép, szebb, gyönyörű, tökéletes coupé. A C215, Sacco utolsó műve pedig bemutatja, hogy hogyan kell a modern korban coupét rajzolni. Figyeljétek csak a tetővonalat, a hátsó szélvédő vonalát és hogy mindezekkel hogy harmonizál a C-oszlop. Perfekt, nincs mese.  

És hogy mi ebben az egészben a jó? Hát a coupé-feeling: beülök, a gurtbringer adja az övet, leeresztem a négy ablakot, kinyitom a tetöt és van egy majdnem-cabrióm, de mégis van tető a fejem felett, ha pedig kiszállok, a szemem nem tud betelni vele.

Igazából leeresztett ablakokkal a legszebb, így adja vissza a legjobban a coupé fogalmat: a sportosság és az elegancia verhetetlen ötvözetét.