Hazaértünk. Ennek így nem sok információértéke van, de ha azt is elmondom, hogy nagyjából akkora halt meg teljesen a váltó, azzal valamit érzékeltetek tán a húbakker jellegű szituból. Pedig jött a gép rendesen hazafelé az ungarische autobahnon hasítva. (a kilométerszámláló állásán nem ér röhögni, majd előretekertetem )
Mint kiderült, a kereskedésben nem tudták, hogy hol található az 1-es fokozat a sebváltón, úgyhogy alapban 2-esből indultak minden alkalommal, ami jótékonyan hatott a már amúgy sem élete csúcsán lévő komplett kuplungszerkezetre és környékére. De ennyivel azért nem úsztam meg, nem ám...
Miután az első adag eufórián túlestem, kicsit közelebbről is belenéztünk Arnolddal a kocsiba. A motortérben elég nagy a kuszaság, az látszik. Valaki lenyúlta az AMG légszűrőházat, ami 4 éve még benn volt a kocsiban. Toronycsapágyak cserések, hegesztett a hűtő, kicsit nyomja ki a hidraulikafolyadékot a szintszabályzó tartály. Kábelek kuszasága, elvágott madzagok, nem múködő riasztó és központi zár, zöld-sárga szigetelőszalag mint jolly joker.
Alulról már kicsit rózsásabb a helyzet. Futómű eléggé egyben van, fékrendszerben a betétek-tárcsák cserések, meg a csövekre is vetni kell egy pillantást. A legnagyobb gány az auspuff, valaki leszedte a hátsó dobot, és most egy dupla cső van heylette - randa és hangos és nagyon nem illik az autóra. Külcsín se vészes, apró húzásnyom a jobbos ajtón, javítandó-fényezendő, ja meg a csomagtértetőre applikált 3 részes műanyag spoliler is. Hááát, szeretni fog a fényező, az biztos...
Mivel a gazdasági válság előszele már tavaly nyáron megcsapott, - meg mert nem voltam összesen 2 hetet otthon - a nagy felújítós projektbe nem vágtunk bele, csak egy felni- és gumicserét ejtettem meg. Ilyen volt a 18-as és randa felnikkel:
Ilyen lett a rávaló 17-es AMG kerekekkel, és gyári méretű gumival:
Következő stáció a váltó felújítása, mivel az autó jelenleg saját lábon egy métert sem képes tenni...ugye, hogy milyen jó vétel volt?
Utolsó kommentek