by Sgabó

Sokszor mondták, hogy ha elmentek nálam otthonról, akkor üljek le egy picit, gondolkodjak, aztán később térjek vissza a dologra, hátha addig körvonalazódik valami ésszerűbb megoldás. Szóval a mamához betörő és pénzt elvivő emberkéhez most nem kell 20 emberrel beköszönnöm és egybeépítenem a kályhával, illetve a közeli hippitábort sem kell beszántanom, miután éjszaka valaki végigszántotta egy kulccsal az autóm oldalát. Azonban volt egy pillanat, amikor senki nem állt mellettem és nem figyelmeztetett ilyenekre. Amikor megvettem az első Mercedest…

Kiskoromban rengeteg kisautóm volt. Az egyik kedvencem egy Corvette volt, mert olyan szép versenyautós formája volt. A másik nagy kedvenc egy Ford Cortina, bár ott inkább a piros szín és a foszforeszkáló ablak nyomott sokat a latba. A két fő-fő kedvenc viszont egy aranyszínű Mercedes terepjáró volt, cabrio kivitelben, valamint az egyetlen vontatásra alkalmas jármű, egy zöld autó, hozzávaló zöld Tabbert lakókocsival. Ez utóbbi kettő csapágyasra kopott, de tartották magukat még akkor is, mikor katepoxszal lealvázvédőztem őket, mikor megtömtem gyurmával a lakókocsi orrát, hogy a vonóhorgon stabilabban álljon és a kis terepjáróra húgom barbiruháinak egyikéből vászontetőt fabrikáltam az esős időkre.

Volt és van is egy csomó hobbim. Ha jobban belegondolok, akkor az egyetem alatt nagyjából minden olyan helyen megfordultam, ahol pénzt lehet keresni valamilyen módon, kivéve talán testem áruba bocsátását, de a koleszban átmulatott este után még akár ez is megtörténhetett, ki tudja. Aztán jöttek a munkás idők és a hobbik java része kikopott, elmerült a nagy időtlenség és fáradság tengerében. Viszont mindig is volt egy gyerekkori álmom nagy autómániámból kifolyólag: egy autót szétszedni és megnézni hogyan működik. Fábry úr szavaival élve „fejbenkúrásban nem volt senki hozzánk fogható”, tehát az alapok megvoltak, de olaj egy csepp sem tapadt a kezemhez. Természetesen szereltük haverom egy nehezebb pillanatában vásárolt rózsaszín Sachs krosszmotorját, majd ETZ-jét kábeleztem neki újra, aztán autohifizés következett meg repülőgépmodell motorok szerelése, de ettől még nem kerültem közelebb az autós kérdéseim megválaszolásához. Szakkönyvek kupacait olvastam el, haveroknál bújtam a motorokat, amíg ők az enyémen téemmkáztak. Aztán egy unalmas szombat délutánon kitaláltam, elég öreg vagyok már ahhoz, hogy valami komolyabb hobbim is legyen: veszek egy autót és megszépítgetem. Ki mondta volna meg akkor, hogy a korai elmebaj jelei mutatkoztak nálam…

Nagy amerikai autós szeretetem azonnal kibuggyant és elkezdtem nézegetni a nagy cirkálókat és egyéb vasdarabokat, aztán beszéltem egy haverommal, aki közölte, hogy felejtsem el a metrikus elemeket, csavarokat, csavarhúzókat, szerszámokat, vegyek mindenből szépen inchest, stb. Aztán ha valami alkatrész kell és idehaza nincsen, akkor legrosszabb esetben meg lehet kintről rendelni, hazakonténerezik és ha passzol a kocsiba szerencsém van, ha nem akkor nem. Hát így a tizenhuszadik autója után elhittem neki amit mond, úgyhogy felmentem a padlásra, előszedtem régi játékaimat és azonnal a kezembe akadt a két nagy kedvenc. Hívom barátomat, hogy mit szólna hozzá, ha vennénk egy autót, aztán felújítanánk. A vonal megszakadt, mert azt hitték a túloldalon valami erősebb ütést kaptam az asszonytól és meg kell várni míg kitisztulok. Második nekifutásra már elmondhattam a tervemet, de egy „jó-jó” válaszon kívül semmit nem kaptam. Utólag bevallotta, mikor lerakta a telefont, közölte menyasszonyával: Gabó kicsit meghibbant, beteg szegény.
Kb. ezer telefon szanaszét, majd jön az info: van egy Mercedes, egész jó, olcsó. Ekkor még nem tudtam, hogy a kettő teljesen kizárja egymást, és ami olcsó, az szar ami jó, az meg vagy nem eladó, vagy nem elérhető árú. Természetesen azonnal riadóztattam az embereimet és már jött is a válasz, megvették sajnos. Grrr. Ki és hol? Valami autókereskedő Miskolc mellett. Oké, akkor tűz oda másik emberke, majd jönnek a fotók, hogy kiváló az autó. Amennyiben a kiváló azt jelenti, hogy a jobboldali ülésnek a sínjei leérnek a földre időnként, mert annyira lukas az alja, a motor nem indul, mert valami gixer van vele akkor oké, valóban hibátlan. Az ár 600.000 magyar forint. Éreztem, hogy vicc az egész. Már eleve úgy mentem el, hogy 300 a plafon. Nem tudom a bácsi udvaráról mennyiért hozták el, de egészen biztosan nem 600-ért. Megérkezünk, nézegetünk. Na, akkor indítsuk be a „lábon hoztuk ide” autót. A hat hengerből talán négy megy, illetve menne, mert marhára nem akar csinálni semmit, akadozik, fulladozik. Nincsen benne benzin, tipikus autókereskedő duma. A le van merülve az akkumulátor szöveget gyorsan leállítottam, mert éreztem, hogy megalázóan hülyének akarnak nézni. Benzin betölt, az autó természetesen nem megy. Oké, akkor szereljétek meg és ha megy, akkor visszük, de az ár természetesen nem jó. Nagy kotorászás, kutatás, majd minden oké, az autó menetkész. A kapuig elrángatóztunk, majd kigurultunk a főútra, ahol 500 méter rángatózás után se előre se hátra. Jön a haver és hazahúz minket. Én a hátsó ülésen ülve (mert ugye az anyósülés ki volt szakadva tövestül) azon gondolkodtam, hogy ez tényleg jó lesz alapnak? De majd még alkudozunk. Visszaérve az elosztófedél leesve a helyéről, gyertyakábelek elszakadva, stb. Mi láttuk ezeket, ők lázasan keresték a hibát. Aztán közöltem, hogy 200 ezer Ft a vége, de ebbe az eredetiségvizsga és hazatrélerezés is bele kell férjen. Nevetés, majd közli az ember, hogy akkor inkább felújítja ő, mert ő már csinált vagy három ilyen béemvét. Őőő, ez egy Mercedes. Ja, igen, ilyen Mercedest. Na, mondom haver, akkor sok sikert hozzá, „viszont lágytojás” és megindultam kifelé. A harmadik megindulás után megvolt az autó, úton volt a tréler és az eredetiségvizsga árát is levontuk a kétszázból. Mindenki boldog volt, de legfőképpen én, hiszen meglett az áhított első igazi autóm, egy Mercedes W123 280CE.



Még a projekt elején felvetettem Eszterem mamájának, hogy mit szólna hozzá, ha a ház hátsó helyiségébe, ahol van akna meg satupad, mi néha bejárogatnánk szerelgetni. A válasz az volt, hogy nyugodtan, legalább kicsit kiganyézzuk a sok lomot onnét. A helyiség egy kertitraktor utánfutónak, egy fedett tyúkólnak és kifutónak valamint ötven köbméter „majd jó lesz még valamire” haszonanyagnak adott otthont. A kisteherautóval háromszor fordultunk emlékeim szerint a szeméttelepre, mire műhely kinézetet varázsoltunk az egésznek. Még így is bennmaradt egy teljes lakótelepi lakás bútorzata, de az autó már befért az aknára és ez volt a lényeg.

Megvan a műhely és megvan az autó. Lehet nekilátni kéremszépen. A felújításról igencsak részletes blogot készítettem
, így szinte percről percre követhető volt az autó fejlődése. Mivel mint műkedvelő indultam neki az egésznek, ezért a szakmunkák természetesen mesteremberekre vártak, így futottam bele egy csomó jónak hitt, de „szartsemérő” emberbe, illetve rengeteg igazi, jó és alapos mesterbe. Most már megvan szinte minden mozdulatra a megfelelő kapcsolat és rájöttem ez nagyon jó dolog. A kezem hétvégénként tiszta olaj, van koszos szerelőnadrágom és ez is nagyon jó érzés.



Az autó azóta elkészült, két év megfeszített munkával sikerült a lik-luk hathengerest egy csodaszép kupévá varázsolni. 2009. augusztusában minősítést is kapott és remélem, hogy még jó sokáig róhatom vele az utakat.