Kisebbfajta szerencsével ér fel, hogy csak felületesen futottam át a kiállítást, és nem álltam le órákig beszélgetni minden Mercedest tartalmazó stand kiállítójával, valamint hogy alig csináltam fotókat, mivel így bele lehet zsúfolni három posztba a Classic Expot. Ha igazán alapos vagyok, akkor egy könyv készült volna belőle. Azt hiszem így is érezni azt az élményeknek azt a sűrűségét, amit egy oldtimer-rajongó egy ilyen rendezvényen átélhet. És még hozzá kell tenni, hogy a motorkerékpárokat, valamint a nekem nem tetsző márkákat egyszerűen ignoráltam -akinek szélesebb az érdeklődése, annak kevés a három nap.

De térjünk vissza eredeti célunkhoz, az autónepperkedéshez! Nem ejtettem még szót a Dorotheumról, ami egy nagy osztrák aukciósház, amely 306 éve mindenféle műtárgyak árverésével, zálogba vételével foglalkozik. Welapjukon szerényen csak az osztrák történelem egy darabjának nevezik magukat, és az Inferno történetéből is jutott nekik egy epizód. Ugyanis veterán autókkal is foglalkoznak, és miután 2012 nyarán sikerült eladniuk Bill Gates 1979-es Porsche 911 Turboját, vérszemet kaptak, és autóaukciót szerveztek a Classic Expora. Jól csinálták, mert nem makulátlan 80 éves autókat hoztak, hanem többnyire az ő szintjükhöz képest olcsóbb járgányokat, itt az amerikai-angol szekció:

Sok Mercedes volt, kezdetnek itt egy állólámpás kupé, amit elöntött az árvíz. Szerintem tető fölött ért neki a víz, ahogy körbenéztem, mindene tönkre volt menve. A bőr, a textil kárpit, a karosszéria, valószínűleg a motornak sem tett jót. Máig rejtély előttem, kinek ér ez pénzt, mivel az állólámpás kupé nem annyira ritka, hogy megérné összelapátolni, bontásra meg melyik alkatrésze is értékes? Egyáltalán mi vízálló egy állólámpásban, a fényszóró üvegbúráin kívül? Esetleg ha valaki ki akarná állítani így, mint érdekességet... valahol 1000 és 2000 EUR között ment el, de már nem emlékszem jól a számokra.

Volt egy kaliforniai 280C állólámpa is, jó színkombinációval, tetszett is, leszámítva az USA kivitelt. Az emberi természet olyan, hogy a jót (USA kivitel előnyei: klíma, ami extrém ritka állólámpásban, bőr, tolótető, tempomat) elfogadja, de a rosszat sosem (bénán kinéző vészhárítók és fényszórók). Bár van, akinek tetszik. Persze van, akinek Kiszel Tünde is tetszik. De gustibus non disputandum est, mondja a latin. Kilencezer valamennyiért kelt el, kb. ugyanennyiért van fent hasznaltauto.hu-n is egy, fél órát hasonlítgattam össze a képeket a hirdetéssel, de úgy gondolom, nem ugyanaz. Bár nem túl gyakori, mindenesetre ha mégis az, nem keres rajta, aki eladja.

Voltak egészen szép W126-os limuzinok, egy jobbkormányos, és két balkormányos, megkímélt, de nem múzeumi állapotban:

És pechemre volt egy W116 is, Signalrot színben. Ezt alaposan körbenéztem, mint konkurenciát. 280-as volt, de már injektoros, fekete bőrrel, befehéredett szélvédővel.

Az első szélvédő gumikédere ennél a típusnál olyan, hogy egy az alsó sarkaiban kis pereme van, és ott megáll a víz. Mármint amíg jó a kéder, mert ahogy megöregszik, és rideg lesz, megrepedezik, már engedi be a vizet magába, a szélvédő alá, ami pedig többrétegű biztonsági üveg, és előbb-utóbb a víz feljut a rétegek közé, és ott tejes, fehér lesz. Ez az Infernon is így volt, eredmény: szélvédőkeret rozsdamentesítés, kédergumi és szélvédő csere. Na ezen ilyesmit nem végeztek. Kicsit mindenben gyengébb volt, kisebb motor, kevesebb felszereltség (nem volt tempomat), gyengébb színkombináció (a fekete bőr nem olyan jó a piros külsőhöz), rosszabb állapot, de úgy véltem, ezeket a különbségeket kevesen veszik észre.

Mindenesetre ez eléggé elrontotta az eladási esélyeimet, azt gondoltam, ha jelentkeznének is érdeklődők, bizonyára csak a licit lezárulta után, mivel akinek megfelel egy 280-as is, az licitálna erre, akinek meg nem, az is kivárná az aukciót, hogy valami refenerciaárat megtudjon, esetleg alkualapként kezelhesse az összeget.

Szombat délután volt az árverés, minden autón volt egy címke alapadatokkal, mint modell, évjárat, km futás, kikiáltási ár, és becsült forgalmi érték. Részletes adatok a katalógusban voltak, mint minden rendes árverésen. A relikviákkal kezdődött a sorszámozás (régi táblák, dísztárgyként használható alkatrészek, autólámpák, emblémák, stb.), majd motorkerékpárok és végül az autók. Jótékonysági árverés is volt, egy inkognitóját megőrizni kívánó adományozó egy 1965-ös Daimler 2,5 litre V8 Saloon elárvereztetésével kívánta Karlheinz Böhm etiópiai jótékonysági munkáját (Menschen für Menschen) segíteni.

Mivel odakint közben elállt az eső, a nap hátralévő részét a Salzach partján olvasgatva töltöttem. Az Expo egyik hátsó kapuja nyitva volt, ott ki tudtam menni a patakpartra, ez hasznos információ annak, aki esetleg nem akar jegyet venni :). Itt találkoztam az egyetlen olyan osztrákkal, akinek értettem a beszédét. Egy anyuka sétált a 3 év körüli fiával, a kisfiú lemaradt, mert megnézegetett mindent, ami az útjába akadt. Például engem, amint olvastam, majd miután megszemlélt, megszólított: "-Darf ich etwas sagen?" (Mondhatok valamit?) Nagyon megörültem, hogy végre valaki érthetően beszél németül, ezért a kérdésre igenlő választ adtam, bár nem volt sejtésem, miről akar beszélni velem. Elmesélte, hogy szálka ment az ujja alá, ami fájt neki, de már kivették, és nincs ott, de azért megmutatta a helyét. Meg akartam tőle kérdezni, hogy osztrák állampolgár-e, vagy egy idetévedt német turista, hogy le tudjak vonni valamilyen következtetést arról, hány éves korban kezdenek az osztrákok érthetetlenül beszélni németül, esetleg már eleve úgy tanulnak meg otthon a családban beszélni, de erre nem volt lehetőségem, mert az anyja szólította (egyébként szintén érthetően). A következő két napban még sokszor eszembe jutott, amikor nem értettem egy szót sem a hozzám beszélő emberek mondanivalójából.

Este elindultam várost nézni, egyrészt ideje volt már, másrészt éttermet is kellett keresni. A szállásomnál található kínai étterem, amit a taxis melegen ajánlott, elég borzalmas volt első este. Korábban voltam már Salzburgban, egy 2007-es Salzkammergut túrán benéztem ide is, megállapítottuk, hogy itt minden Mozartról és a többféle konkurens Mozart-golyóról szól, majd távoztunk néhány órán belül. Igazából született városiként csak vidéken érzem jól magam, és inkább vagyok kiváncsi a jó kilátásra és a szép tájakra, mint bármilyen épületekre, városra, szobrokra. Szerencsére találtam egy szimpatikus éttermet is:

Sternbrau, Griesgasse 23-25, 5020 Salzburg  Österreich +43 662 8421400

Ahol éppen sörhetek voltak, és a szokásos étlapon kívül búzasör-leves, sörben pácolt és sörtésztában kirántott húsok sorakoztak az étlapon. A sörlevest, Bierfleischt kipróbáltam, és találtam Salzburgerl Nockerlt az étlapon. Az ételekkel úgy vagyok, hogy a német nevéből olyan 50-60%-osan sejtem, hogy mi az. A maradék információért mindig megkérdezem a pincért, és a válasz után már tudom, hogy igazából semmit nem tudok. Ez most sem volt másképp, ezért rendeltem egyet, hogy tájékozottabb legyek.

Egy hatalmas fehér heggyel tért vissza a pincér, aminek a teteje barnára volt pirulva. Tojáshabos édesség, a Sternbrauban jóféle eperszószt adtak hozzá eperdarabokkal. Málenykij Polgár kedvéért itt a recept: Salzburger Nockerl. Elfogyasztása után elveszett belőlem minden ellenérzés, ami 2007-ből maradt a város iránt. Micsoda találmány!

Még sétáltam egy keveset, és találtam egy ilyen kiváló relikvia-boltot, sajnos már zárva volt:

Így legalább több Euro maradt a zsebemben, amire szükség is volt, mivel ekkor még nem sejtettem, hogy egy hét múlva sem kerülök haza, mármint Budapestre. A szállásomra könnyebben hazajutottam, bár aki szeret megállóban várakozni, annak is ideális hely Salzburg (a számok percben értendőek):

A következő részben áttekintjük az eladó autókat, új ismerettségeket kötünk, majd végleg elhagyjuk Salzburgot (természetesen az Infernoval), meglátogatjuk Németországot, a TÜV-öt, a Königssee-t, Herr Tschik-ot, és a Meilenwerket.